Nem egy esetben, amikor kimondunk egy szót, megnevezünk egy fogalmat, már egészen mást értünk alatta, mint amire annak idején rendeltetett. Akarva vagy pusztán csak lustaságból a szavaink jelentése elhomályosul. Ennek következtében az általuk hordozott eredeti érték is devalválódik, vagy egyenesen az enyészeté lesz. Mi a helyzet a „szerelem” szavunkkal?
A mai srácok egykönnyen kijelentik a diszkó tudatmódosító hangzavarában, a littylöttyöktől ragacsos padlón, egymásról már minden ruhadarabot leképzelt kábulatban, és pusztán a vágy ösztönös rángásainak tudattalanul engedelmeskedve, hogy
„Szeretlek. Akarod?”.
A családjáért eszméletlen sokat dolgozó, a csapatmunkában gyertyáját két végéről csonkig égető hivatalnok idővel elhidegül az otthoniaktól, akikkel már valódi kapcsolata sincs. Az új élmények a közös célért együtt dobbanó, hasonlóan érző kolléganővel kötik össze, akinek egy titkos pillanatban odasúgja: „őrülten szerelmes vagyok magába”.
A papok is ugyanolyan érző emberek, mint bármelyikünk. Amikor olyan hírt hallunk, hogy valamelyiküknek viszonya van egy nővel, azt mondjuk megengedően: „ugyan már, ő miért ne eshetne szerelembe?”.
Talán annyira hozzászoktunk a felsorolt esetekhez, hogy elsőre már nem is érezzük, mi lenne ezekkel a baj. Az erkölcsi vonatkozást még nem is taglalva, a disszonancia abban fedezhető fel leginkább, hogy szerelemnek nevezzük azt az állapotot, ami már rég nem az. Soha nem is volt. A vágy bármikor fellobbanhat, kétségtelen. Ám
hirdetésa szerelem örök.
Azt, hogy a szerelem nem múlik el, Istentől tudjuk. Ő az ember iránti szeretetét az egy férfi és egy nő életszövetségében látja visszatükröződni. Ezért, ha meg akarjuk érteni, mit jelent valójában a szerelem, meg kell értenünk és éreznünk, hogy Isten hogyan szeret minket.
Az ószövetség egyik gyönyörű költeménye az Énekek éneke. A „legszebb könyvre” utal az elnevezése, amelynek szerzője a hagyomány szerint maga Salamon király. Mintegy 30 szerelmi énekből álló gyűjteményről van szó. A vőlegény és a menyasszony egymás iránti szerelmét hirdetik: együtt vannak, majd elválnak, keresik és megtalálják egymást. Szimbolikusan pedig Isten meg nem szűnő „szerelmét” mutatják be.
Az ember sok esetben képes hűtlen lenni, Isten viszont hű marad. Ezért arról beszélni, hogy már valaki nem szerelmes, de azért szereti a házastársát, teljes tévedés. Vagy szerelmes valaki – de örökre –, vagy nem szerelmes. Átmenet nincs – a szó eredeti, Istenhez kötődő jelentése miatt.
Isten azzal mutatta meg irántunk való
végtelen és halálos szerelmét,
hogy elküldte az Ő Fiát ebbe a világba, aki magára vette a mi bűneinket, és az életét adta értünk szeretetből. Ezzel helyreállította a bűn által a Teremtőtől elszakított kapcsolatunkat. Ezért az egyház – a tagjaival együtt – mint menyasszony készül az ő Vőlegényével, Jézussal találkozni.
Isten ezt az örök szövetséget soha nem vonja vissza. Nem foszt meg bennünket a szeretettől. Csak az emberen áll, hogy elfogadja ezt az isteni ajánlatot.
Mindezek fényében talán érdemes egy kis időt szánnunk arra, hogy végiggondoljuk, mire vonatkoztatjuk „szerelem” szavunkat. Ha kimondjuk, eszünkbe juthat: ez sokkal többet rejt magában, mint amire eddig bármikor is használtuk.
Foglaljuk hát vissza a szavainkat!
És nevezzük annak a dolgainkat, amik! Boldog Valentin-napot!
Gável András
