Egy év alatt háromezer keresztényellenes támadás történt Európában

Az amerikai Gatestone Institute elemzése szerint 2019-ben rekord számú, háromezer támadás történt az öreg kontinensen. A szervezet kutatása szerint a legtöbb támadást Franciaországban és Németországban követték el – közölte a V4N4 Hírügynökség.

 

A New York-i székhelyű Gatestone Institute politikai elemzőintézet döbbenetes jelentést publikált a tavalyi évben elkövetett keresztényellenes támadásokról. A szervezet több ezer újságcikk, rendőrségi jelentés és témába vágó blogbejegyzés elemzése alapján megállapította, hogy 2019-ben

háromezer keresztény templomot, iskolát, temetőt gyaláztak meg bűnözők Európában.


Hirdetés

A jelentés szerint a támadók gyújtogatnak, fosztogatnak, sátánista rajzokat festenek fel, lopnak, rongálnak, de az is előfordult, hogy szükségleteiket végezték el a kegyhelyeken.

Az amerikai elemzőintézet szerint muszlim bevándorlásnak is köze van a támadásokhoz, de anarchisták is kiveszik a részüket az atrocitásokból.

A legtöbb támadás Franciaországban történt, ahol az intézet számításai szerint naponta nagyjából három keresztény iskolát, templomot, vagy emlékművet rongáltak meg. A francia kormány adatai szerint 2018-ban 1063 keresztényellenes támadást regisztráltak, 2017-ben 1038-at míg 2016-ban 949-et.

Néhány franciaországi eset: 

  • Március 5.: Reichstett-ben a támadók összetörték a katolikus templom ólomüveg ablakait, és a „666” feliratot festették a falakra.
  • Április 1.: muszlim kamaszok Hendaye város egyik óvodájába törtek be. Nyolc osztálytermet kifosztottak, tönkretették a számítógépeket, a falakra és a padlóra festéket öntöttek.
  • Május 5.: A Toulouse-i Notre Dae de Taur templomba „Allahu Akbar!” kiáltással rontott be egy férfi és agresszívan lépett fel az imádkozó hívekkel szemben.
  • Szeptember 6.: Marseilleben egy késsel felfegyverkezett kamasz lépet be a La Pauine általános iskolába és azt kiabálta: „Muszlim vagyok! Megölök minden keresztényt! Allahu Akbar!”
  • December 18.: A Saint-Éloy-les-Mines településen felállított betlehemet rongálták meg ismeretlen vandálok.

A második helyen Németország található, ahol naponta kétszer támadtak meg keresztény kötődésű helyeket. Megjegyzik, hogy a németeknél a legtöbb támadást a katolikus egyház ellen követik el, de a protestáns egyházakat sem kímélik az elkövetők.

Néhány az itt elkövetett támadások közül:

  • Február 24.: Stukenbrockban a támadók megrongálták a Szent Ursula római katolikus templomot.
  • Február 26.: Hannoverben betörték az 1333-ban felszentelt középkori templom ablakait.
  • Április 8.: Bremerhavenban betörtek a Szent Mária katolikus templomba és több hét alatt összegyűjtött adományt loptak el.
  • Május 17.: Großholbachban megtámadták a Szentháromság katolikus templomot és felgyújtották Jézus Krisztus szobrát.
  • Május 31.: a támadók betörtek nikolaikirchei evangélikus templomba, felgyújtották a Bibliát és székletükkel megszentségtelenítették az imaházat.
  • Június 1.: Ankumban kétszer is megpróbálták felgyújtani a Szent Miklós templomot.

A Gatestone Institute szerint Franciaországban és Németországban a keresztényellenes támadások összefüggésben vannak a muszlim bevándorlással, azonban, mivel nem készítenek statisztikákat az esetekről, lehetetlen megmondani, hogy pontosan hány incidens írható muszlim vagy dzsihadista elkövetők számlájára.

Spanyolországban viszont a támadásokat legtöbbször anarchisták, radikális feministák és más szélsőbaloldali csoportok hajtják végre.

Egyes anarchista támadások Spanyolországban:

  • Február 14.: Madridban sírköveket törtek szét az Almudena székesegyház temetőjében.
  • Március 8.: Sevilla városában egy feminista csoport tagjai a Santa Maria de la Redonda székesegyház kerítésére abortuszt támogató molinót helyeztek ki.
  • Július 26.: Jaénban egy férfi megszentségtelenítette a Santuario de la Fuensanta de Villanueva templom oltárát és székletét a Jézus-szoborra kente.
  • November 13.: Segoviában a Yesca nevű antifasiszta csoport tagjai a XVI. századi San Agustin templomot festékkel rongálták meg.

A jelentés szerint az elkövetőket ritkán fogják el a hatóságok, ha mégis, akkor a rendőrség, illetve a média sok esetben nem ad tájékoztatást a bűnözők származását illetően. Sok esetben a gyanúsítottak mentális betegségre hivatkoznak, így az incidensek nem minősülnek gyűlölet-bűncselekménynek.

A jelentés komoly kritikát fogalmaz meg azzal kapcsolatban is, hogy míg az európai sajtó kiemelten foglalkozik azokkal az esetekkel, amikor muszlimok ellen követnek el atrocitásokat, addig

a keresztényellenes támadásokat hajlamosak lekicsinyíteni.

 

A V4N4 hírügynökség kiemelt 286 támadást, amit térképen elhelyezve mutatja be a keresztényellenes támadásokat:

A Gatestone Institute jelentését és a teljes listát itt olvashatják el.

 

 

'Fel a tetejéhez' gomb