150 éve született Hegedűs Gyula

Tizennyolc évesen megszökött otthonról, majd pár év leforgása alatt az ország egyik leghíresebb színésze lett. Realista játéka és szenvedélyes művészete a hazai színjátszás feledhetetlen részévé vált.

A legendás Hegedűs Gyula 1870. február 3-án született Heckmann Gyula Mihály néven a Tolna vármegyei Kétyen. A rendes polgári élet nem hozta lázba, így tizennyolc éves korában elszökött otthonról, és színésznek állt. Barabás álnéven csatlakozott Keresztély Jánosné színtársulatához, és már első fellépésével hatalmas botrányt keltett.

Az ominózus népszínműben egy részeges jegyzőt alakított, akit a helyi község jegyzőjének maszkjában játszott el, zajos sikert aratva a közönségnél. Ugyan a nép tapsviharral üdvözölte az előadást, ugyanez már nem volt igaz a község vezetőire, akik az egész társulatot kitoloncolták.

Öt hónap után Hegedűs búcsút vett első csoportjától, és 1889-ben beiratkozott a Színművészeti Akadémiára, ahol Paulay Ede azonnal felismerte a benne rejlő tehetséget. Mestere Újházi Ede volt, a realista színjátszás úttörője.

Két évvel később már komolyabb vizekre evezett: Pesti Ihász Lajos és Dobó Sándor színtársulatához került, majd játszott Szolnokon, Debrecenben, Pozsonyban és többek között Baján is. 1894-ben Ditrói Mór a kolozsvári Nemzeti Színházhoz szerződtette, majd 1896-ban Ditrói a Vígszínház élére került Budapesten, és a fiatal tehetséget is magával vitte. Három évvel később Berzétei Ilona színésznő is csatlakozott a társulathoz, akit 1901-ben Hegedűs feleségül vett.

A Molnár Ferenc darabokban különösen brillírozott, az Ördög és a Liliom ősbemutatóin ő játszotta a főszerepet. Varsányi Irénnel együtt ikonikus alakjává váltak a színháznak, amelynek 75. évfordulójára emlékgyűrűt neveztek el a két művészről.

Schöpflin Aladár így írt róla a Nyugatban:

„Úgy lépett ki a színpadra, mintha nem is szerepet játszana: egyszerű, keresetlen mozdulatokkal, akárha az utcán vagy a klubban volna, minden porcikájában közvetlenül, nyoma nélkül annak, hogy színt játszik”.

Sok színházban megfordult pályája során – szerződött a Magyar Színházhoz és a Nemzeti Színházhoz is –, de mindig visszatért a Vígszínházhoz – az épület melletti utca az ő nevét viseli. 1914-ben megkapta a Ferenc József-rend lovagkeresztjét, és 1917-ben a Budapesti Színészek Szövetségének elnöke lett.

Természetes, tiszta beszédével és realista, életszerű játékával örökre beírta magát a magyar dráma történelmébe. Arra törekedett, hogy a mulatságos figurák mellett a valódi karaktereket is életre hívja a színpadon. Legemlékezetesebb szerepei a Molnár-darabok mellet Lengyel Menyhért Tájfun című darabjában Tokerámó, Bródy Sándor Tanítónőjében a Főúr, de a Csehov-drámákban is feledthetetlen volt.

Utolsó előadása Hunyadi Sándor Fekete szárú cseresznye című darabja volt, amelyben Dusán szerepében 1931. szeptember 16-án lépett színpadra. 1931. szeptember 21-én, 61 éves korában hunyt el.

 

Kiemelt képünk forrása a Wikipédia.