Ne menekülj a karaktered elől! – Interjú Berettyán Nándorral

Berettyán Nándort gyakran a férfi naiva karakterek találják meg, mint Csongor, Hany Istók vagy a nemrég bemutatott Rocco. A Csíksomlyói Passióban ő játssza Krisztust, ami hívő emberként különösen nehéz feladat számára, ő sokkal inkább egy krisztusi minőségre való háromórás törekvésként éli meg ezt az előadást. A Nemzeti Színház fiatal színművészével beszélgettünk a kezdetekről, hitről és az idei évad kihívásairól.

Hogyan indultál el a színészi pályán? Mindig is vonzott a színészet?

Egyáltalán nem, sőt, sokáig eszembe sem jutott, hogy színésznek álljak. Közgazdasági középiskolába jártam, ahol csak egy évig maradtam. Követtem bátyámat Debrecenbe, az Adyba dráma szakra. Itt egy életre magába szippantott a színház, de még akkor sem a színészeten járt az eszem, sokkal inkább a dramaturgia és a rendezés vonzott. Érettségi után meg sem próbáltam a Színművészetit, inkább magyar szakra mentem, de a színházat nem engedtem el.

Fotó: Vasárnap.hu

A Debreceni Színházban statisztáltam, ahol akkor Vidnyánszky Attila volt az igazgató. Az ő rendezésein nőttem fel, nagyon tetszett, ahogy a színházművészetről gondolkodik. Az előadásai erősen, szinte katartikusan hatottak a lelkemre. A színház szerintem többről szól, mint hogy tükröt tartson a világnak, ennél nagyobb feladata van – és ezt nála éreztem igazán. Amikor megtudtam, hogy Vidnyánszky Attila színész osztályt indít Kaposváron, azonnal jelentkeztem, hiába voltam még csak elsőéves a magyar szakon. Felőlem bármilyen osztályt indíthatott volna, akkor is jelentkezem, mert egyben biztos voltam: én Vidnyánszkynál akarok tanulni.

Hogyan emlékszel vissza a felvételire?

Rettenetesen izgultam, de az első rostán én is éreztem, hogy jól sikerült. A második borzalmas volt, meg is mondták akkor, hogy értékelhetetlen. De kaptam még egy esélyt a harmadik rostán, mert az elején nagyon tetszettem nekik, és látni akarták, mit tudok. Ott már azt éreztem, az életem múlik ezen a pár napon, ha most nem vesznek fel, vége a világnak. De ez természetes, ha nem ezt érzi az ember, akkor nem is nagyon van keresnivalója ezen a szakon.

Fotó: Vasárnap.hu

A bátyáddal egyszerre felvételiztetek. Rivalizáltatok egymással?

A versengés sosem volt jellemző ránk. A felvételin édesanyánk nagyon izgult, hogy nehogy csak az egyikünket vegyék fel – szerencsére alaptalanul. A harmadrostán két csoportba osztották a társaságot. Különböző jeleneteket adtak ki, amelyekből választanunk kellett. Alig találkoztunk ezekben a napokban, mindenki teljesen belemerült a munkába. Az utolsó napon, a bemutatás előtt egy órával megkérdeztem a bátyámat, Sanyit, melyik jeleneteket adja elő. Ugyanazt a hármat sorolta fel, amikkel én is készültem, ugyanazokban a szerepekben.

A megjelenéseteken túl a karakteretek is hasonló?

Sok szempontból hasonlóak vagyunk, habár nem mondanám magunkat azonos karakternek. Igaz, ő is játszhatna Bornemissza Gergelyt, ahogy én is, de amint szempontként a rendezői elképzelést is mérlegeljük, már kétlem, hogy ne lenne egyértelmű a választás. A szerepkörünk valamennyire lefedi egymásét, de a karakterünk nem. Én főleg férfi naivákat játszom, mint Csongor, Rocco és Hany Istók. Ezeket mind eljátszhatná Sanyi is, de ő nem egy naiva karakter.

Fotó: Vasárnap.hu

Az életben is naiva karakternek érzed magad?

Nehéz kérdés. A naivitásnak van egy pejoratív értelmezése, ezért nem szeretem. De, ha a negatív jelentéstartamon túllépünk, akkor értem, hogy a civil személyiségemből miért ezek a karakterek találnak meg. Sok szempontból megvan bennem ez a fajta naivitás, de az emberek hajlamosak összekeverni ezt egyfajta nyámnyilasággal, ami azért szerencsére nem jellemző rám. Lehet ugyan menekülni a karaktered elől, de szerintem felesleges.

Most mutattátok be a Rocco és fivéreit, amelyben te játszod a címszereplőt. Roccóval mennyire tudsz azonosulni?

Az a feladatom, hogy azonosuljak vele, de Roccóval az életben nagyon sokszor konfrontálódnék. Az ő jellemének egyértelműen része a már említett rossz értelemben vett naivitás. Borzasztóan szeretne jó lenni, személyiségében ehhez meg is lenne a morális alap, és mégis szörnyű dolgokat tesz. Számomra ő egy elhibázott krisztusi figura, akinek a naivitása okozza a vesztét.

Fotó: Vasárnap.hu

Krisztusi karakterrel nem először van dolgod, hiszen te játszod Jézust a Csíksomlyói Passióban. Hogyan éled meg ezt a szerepet?

Jézus alakításához nem lehet úgy hozzáállni, mint egy szerephez, legalábbis hívőként biztosan nem. Nehéz erről beszélni, cserbenhagyják a szavak az embert, hiszen eleve rosszul esik Krisztusra karakterként gondolni. A szerep megformálása egészen más típusú hozzáállást igényel. Itt nem lehet azokkal az eszközökkel élni, amiket megtanultunk az egyetemen. Úgy fogalmaztam meg magamnak, hogy ez nem egy klasszikus szerepalakítás, hanem egy három órás törekvés arra, hogy elérjem a krisztusi minőséget. Ennek az elérhetetlensége azonban szinte kódolva van az emberben, de minden keresztény embernek az a célja, hogy ehhez a minőséghez közelebb kerüljön. Amíg a Csíksomlyói Passió műsoron van, addig nekem, és azt gondolom, az egész színháznak is ez a legfontosabb előadás.

Milyen érzelmi utat jársz be a Csíksomlyói Passió előadása alatt?

Az kétségtelen, hogy a próbafolyamat rendesen meggyötörte a lelkemet. Az előadás első percétől kezdve Krisztus a halálra készül. Két hónapon keresztül minden egyes nap próbáltam felszínre hozni magamból ezt az érzelmet. Ez azért a folyamat mélységeivel és magasságaival embert próbáló feladat. Pont amiatt, hogy ez nem pusztán egy szerep, ezért az alakításért meg is kell szenvedni. Például amikor a nyeregben játszottunk, fizikálisan megbetegedtem az előadás előtt, mert ez az egész olyan erősen visszahat az emberre.

Egy ilyen előadás után nehezen tudod letenni a szerepet?

Ha bármelyik másik szerepről beszélünk, akkor én könnyen leteszem. A színészmesterségnek pont annyira része megválni egy szereptől, mint felvenni. A Csíksomlyói Passiónál még véletlenül sem szeretném azt mondani, hogy bennem marad a szerep, sokkal inkább az előadás szellemiségét hordozom magamban. És pont erről szól a darab, hogy Krisztus lelkiségét tovább vigyük. Számomra olyan Passiót játszani, mint amikor elmegyek misére, és amikor kijövök, magammal viszem az üzenetét.

Fotó: Vasárnap.hu

Említetted, hogy hívő emberként különösen fontos számodra ez az előadás. Vallásos családból származol?

Édesapám görögkatolikus, részben ezért is járok görögkatolikus templomba, de ezzel egyedül vagyok a szűk családban. Mi nem jártunk misére gyermekkoromban, sőt, én még meg sem vagyok keresztelve. Szerintem én vagyok az egyetlen a társulatból – már azok közül, akik a Passióban játszunk. Magamtól döntöttem úgy, hogy elkezdek templomba járni, és mostanában érzem azt, hogy a megkeresztelkedésnek is eljött az ideje. Szerintem ez komoly elköteleződéssel jár, és ha már tartozom egy közösséghez, akkor minden hagyományával együtt szeretném magaménak tudni azt.

Nem csak színészként mozgalmas számodra ez az évad, hiszen idén két darabot is te rendezel a Nemzetiben. Milyen előadásokra számíthatunk?

Az első bemutatót, aminek az a címe, hogy A súgó, valójában én írtam. Ezt a darabot Valère Novarina egyik előadása, a Nevek erdejében inspirálta, amit ő is rendezett. A mű teljes címe A súgó Valère Novarina nyomában. Nagy hatással voltak rám a francia művész alkotásai, mert nagyon különleges, absztrakt szövegei vannak. Érdekes, maga az előadás annyira nem tetszett, de a szövege rendkívül inspiratív volt. Rögtön az előadás után elkezdtem írni egy előjátékot a színpadra lépő színész típusokról. Bejön a színész, aki nem találja a szerepkörét. Bejön a színész, aki sosem áll be a fénybe, és így tovább. Az utolsó az volt, hogy bejön a színész, aki elfelejtette a szövegét. Megírtam ezt a két oldalas felsorolást, és többet nem is foglalkoztam vele akkor. Pár hónappal később a kezembe került ez az előjáték, és megakadt a szemem az utolsó soron. Így született meg A súgó, ami hét fiatal színészről szól, akik nem találják a súgójukat – már ha volt egyáltalán.

Fotó: Vasárnap.hu

És mi lesz a másik előadás?

A másik darab Marquez kisregényének, Egy előre bejelentett gyilkosság krónikájának a színpadi átirata. Már régóta foglalkoztatott ez a történet, amivel még gimnazistaként találkoztam. Az év elején írtam belőle egy szövegkönyvet, és a mély vízbe vetettem magam: beadtam a dramaturgiára. Szerencsére tetszett nekik, és tovább adták Vidnyánszky Attilának, aki bizalmat szavazott nekem, hogy megrendezhessem. Ebben már nem csak pályakezdő szereplők vannak, és még kicsit furcsának érzem, hogy olyan színészeket fogok rendezni, mint Schnell Ádám, aki nem egyszer segített egy-egy szerepemnél.

A színdarabok mellett más műfajban is írsz?

Már általános iskolás koromban is írtam, ez megelőzte a rendezés utáni vágyat és a színészetet is. De azt fontos leszögeznem, hogy én elsősorban színész vagyok. Az írásaimat tekintve elég szemérmes vagyok… De tavaly írtam egy kisregényt, és most éppen a kiadáson dolgozom, ami mellett már egy verseskötet is kezd összeállni.

Fotó: Vasárnap.hu

Azt elárulod, hogy miről szól a regény?

Az a címe, hogy JHVH, az úgynevezett tetragrammaton, a négybetűs héber Istennév. Ez az, amit mi Jahvenak vagy Jehovának mondunk, de a vallástörténészek szerint ez ilyen formában biztosan nem hangzott el. Az ókorban a zsidóknál tilos volt Isten nevét a szájukra venni. Ez a történet egy idős férfiról szól, aki még ott volt Jeruzsálemben, amikor utoljára kimondták Isten nevét. Ő tudja egyedül ezt a titkot, de nem mondhatja ki. Ha ő meghal, vele együtt Isten neve is örökre eltűnik, és már soha senki ismerheti meg azt.