Az 1938-as eucharisztikus kongresszust idézi fel az M5 csatorna új sorozata

Jobb jövődnek záloga címmel indít portrésorozatot február 3-tól az M5 kulturális csatorna, melynek epizódjaiban egykori résztvevők beszélnek az 1938-as budapesti Eucharisztikus Világkongresszusról.

Csete Beáta kiemelt szerkesztő-műsorvezető az MTI-nek elmondta: a sorozat címe idézet a ’38-as kongresszus himnuszából, amely az első riportalany, Farkas Attila érseki tanácsos szavaival élve hidat képez a múlt és a jelen között.

A nyolcrészes, februártól szeptemberig havonta műsorra kerülő epizódokban egy vagy két egykori résztvevő mesél arról, hogyan emlékszik a gyerekként megélt világkongresszusra és milyen útravalót kapott életéhez az eseménytől.

Többen közülük a világkongresszuson lettek elsőáldozók, hiszen ahogy a 2020-as kongresszus nyitó szentmiséjén lesz tömeges elsőáldozás, úgy a ’38-as kongresszusnak is fontos programja volt a szentmise, amelyen több tízezer gyerek vette magához először az Oltáriszentséget. Az 1938 májusában Budapesten megtartott 34. Eucharisztikus Világkongresszus záró, a Hősök terén bemutatott szentmiséjén félmillió hívő vett részt. Több riportalany visszaemlékszik a Hősök terén megtartott, férfiak éjszakai szentségimádására is – mondta Csete Beáta. A szerkesztő-műsorvezető kitért arra is:

az 1938-as világkongresszust forrongó időszakban, közvetlenül a második világháború kitörése előtt rendezték. Hitler a németeknek és az osztrákoknak megtiltotta a részvételt, mégis több ezren vonatra szálltak és részt vettek a világkongresszuson.

Ma szintén olyan időszakot élünk, amikor a világ nem minden táján nézik jó szemmel, ha valaki keresztény – jelentette ki. Mint mondta:

nagy dolog egy ország éltében, hogy 100 éven belül kétszer rendezhet eucharisztikus kongresszust, az pedig keveseknek adatik meg, hogy két ilyen kongresszuson vehetnek részt a saját hazájukban.

Ezek az emberek túléltek egy világháborút, az 56-os forradalmat, a kommunizmus évtizedeit, amikor üldözték az egyházakat és a velük készített riportokban arról is beszélnek, hogyan tudtak megmaradni kereszténynek ezekben az időszakokban, milyen tartást adott nekik a hitük.

A szereplők többsége hétköznapi ember, de ketten közülük, Farkas Attila és Nemeshegyi Péter a katolikus egyház meghatározó szereplői hazánkban – tette hozzá Csete Beáta.

A 2020 szeptember 13-tól 20-ig tartó 52. kongresszus fő helyszíne a budapesti Hungexpo területe lesz. A találkozó programjában a liturgikus események mellett konferencia, előadások, koncertek szerepelnek. A legtöbb embert a nyitó szentmisére, a Puskás Ferenc Stadionba, a szeptember 19-i Kossuth téri misére és az azt követő körmenetre, valamint a záró szentmisére, a Hősök terére várják a szervezők.

Az eucharisztia szó egyszerre jelent szentmisét, az utolsó vacsorát megjelenítő cselekményt és az Oltáriszentséget, a szentmisén Jézus Krisztus testévé és vérévé átváltoztatott kenyeret és bort.

MTI

Kiemelt képünkön: Eucharisztikus világkongresszus 1938, Budapest, Hősök tere.
A fotót készítette: Original uploader was Tambo at hu.wikipedia – Transferred from hu.wikipedia; transfer was stated to be made by User:Tambo., CC BY-SA 3.0, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=18218818

Iratkozzon fel hírlevelünkre