Különleges előadás a Nemzeti Színházban

Állami gondoskodásban felnőtt fiatalok játsszák el a Petőfi Sándor elbeszélő költeménye nyomán készült Kukorica Jancsi című darabot február végén a budapesti Nemzeti Színházban. A különleges produkció, amely Petőfi művének újraértelmezett változata tizenkét állami gondoskodásban felnőtt fiatal előadásában, egyetlen alkalommal, február 29-én 19 órától látható a Nemzeti Színházban, a Kaszás Attila Teremben.

Az előadás az Art-ravaló elnevezésű, hátrányos helyzetű fiatalokat segítő szociális-művészeti és pályaorientációs projekt fontos állomása – olvasható a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében. Mint írják, a 2018-ban indult kezdeményezés gyermekvédelemben nevelkedett fiatalok társadalmi beilleszkedését és önálló életük megkezdésének segítését tűzte ki célul.

A projekt részeként a fiatalok hat hónapon át tartó színházi-művészeti képzésben részesülnek. Ennek eredményeként született meg 2019 tavaszán az Odüsszeia motívumainak felhasználásával készült És Télemakhosz? című térspecifikus előadás.

Február végén a 2019 őszén indult csoport tagjai előadásában látható a részben az improvizációik alapján született, és teljes egészében általuk inspirált Kukorica Jancsi című előadás Szokolay Dongó Balázs közreműködésével, Schermann Márta rendezésében.

János vitéz történetét mindenki ismeri. De az alkotók a tündérmese mögé néztek. Megpróbálják felfejteni, ki is ez a Jancsi, honnan indult, hova tart, miken megy keresztül, és élete meglepően sok rokonságot mutat azoknak az állami gondoskodásban nevelkedett fiataloknak az élethelyzetével, akik részt vesznek az Art-ravaló programban.  A produkció rendezője általában szívesen használ dokumentarista eszközöket és többnyire civilek bevonásával készít előadásokat. Munkái szinte mindig társadalmi problémákat helyeznek a középpontba, így többek között dolgozott már bevándorlókkal, romákkal, hajléktalanokkal, várandós asszonyokkal, prostituáltakkal – áll az előadás ajánlójában.

Mint írják, a fiatalokkal való közös munka során Romankovics Edit színházi nevelési szakember segítette a rendezőt. A produkcióban Balogh Anita, Bocsi Eszter, Bors Fanni, Erdélyi Klaudia, Hack Imre Ákos, Hajcsár Angelika, Jáborszky Dávid, Mikáczó Erika Zsuzsanna, Nagy Tibor, Urbán Jonatán, Urbán Raul, Vedres Patrik szerepel.

MTI

Kiemelt képünk forrása: Facebook

Iratkozzon fel hírlevelünkre