In memoriam Ruttkai Éva – 40 éve hunyt el a Kossuth-díjas színésznő

Negyven éve hunyt el Ruttkai Éva, a magyar színjátszás egyik legfényesebb csillaga, a Vígszínház feledhetetlen, Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas vezető művésze. A háromévesen csodagyerekként indult, majd ikonikus színésznővé érett művész törhetetlen pályáját nemcsak a legnagyobb klasszikus szerepek és felejthetetlen filmalkotások, hanem a Latinovits Zoltánhoz fűződő legendás, szenvedélyes szerelmi és művészi szövetsége is fémjelezte. Bár a súlyos betegség negyven évvel ezelőtt, 1986. szeptember 27-én örökre elszólította a színpadról, tartása, bája és szellemi öröksége – a nevét viselő emlékgyűrű és köztéri szobrok révén – a mai napig élénken él a közönség és a szakma emlékezetében.
Russ Éva Ilona néven született Budapesten, az Erzsébetvárosban 1927. december 31-én. Hatan voltak testvérek, de csak hárman maradtak életben. Fivérei, Ottó és Iván később szintén színészi pályára léptek, Iván emellett grafikus és sikeres sportoló is volt. A kislány alig volt hároméves, amikor színpadra lépett Lakner Artúr gyerekszínházában. „Parancsolj velem, Tündérkirálynő” – volt az egymondatos szerep, amely elindította pályáján. Művésznevét is Lakner bácsitól kapta, a színészmesterségre Makay Margit tanította. Tíz évig volt gyerekszínész, és olyan színészóriásokkal szerepelhetett együtt, mint Darvas Lili, Somlay Artúr. A neves rendező, Hevesi Sándor is hamar felismerte a tehetségét, egy alkalommal azt mondta neki:
„Kislány, ha nem bízod el magad, belőled nagyon jó színésznő lesz.”
Ruttkai nem bízta el magát, és Hevesi jóslata nagyon hamar valóra is vált. Alig múlt tizenhét éves, amikor szavalatával fellépett a Zeneakadémián, ahol a nézőtéren ott ült Jób Dániel, a Vígszínház akkori igazgatója. Jób azonnal leszerződtette a fiatal lányt, akinek három hónappal később a beteg Tolnay Klári helyére be kellett ugrania Molnár Ferenc A hattyú című vígjátékának főszerepébe. A darab, s benne Ruttkai hatalmas sikert aratott, ettől kezdve pályája töretlenül ívelt felfelé.
Három év vígszínházi tagság után 1948-ban a Nemzeti Színház társulatához szerződött, itt klasszikus darabok sorában mutathatta meg csillogó tehetségét, együtt játszott Bajor Gizivel, Somlay Artúrral, Rátkai Mártonnal, Ladomerszky Margittal. Ekkor szerettek egymásba, majd házasodtak össze a kor ünnepelt színészével, Gábor Miklóssal, 1953-ban született meg egyetlen gyermekük, Júlia.
A házasságnak a Latinovits Zoltánhoz fűződő legendás szerelem vetett véget, amely 1960-ban Pavel Kohout Ilyen nagy szerelem című drámájának miskolci bemutatóján szövődött. 
Ruttkait bátyja, Ottó a miskolci színház akkori igazgatója hívta vendégszerepelni a városba, ahol az ígéretes fiatal tehetség, Latinovits lett a partnere. Kicsit mindketten tartottak egymástól, de a bemutató után minden gát leomlott bennük, elválaszthatatlanok lettek. Bár még néhány évnek el kellett telni, amíg összeköltözhettek, majd Latinovits 1976-ban bekövetkezett haláláig együtt is éltek. Később Ruttkai így írt kapcsolatukról önéletírásában:
„Én őbenne és ő énbennem igazi társra talált. Ezért nem tudtunk elszakadni egymástól. Elszakíthatatlan volt a mi szenvedélyes nagy szövetségünk.”
Ruttkai Éva 1951-ben visszatért a Vígszínházhoz, az akkori Magyar Néphadsereg Színházához, s haláláig a társulat tagja maradt. Ösztönös tehetségét a mesterség tökéletes ismeretével, művészi tisztességgel, alapos felkészüléssel és fegyelemmel gazdagította. Egyéniségének bája, művészetének varázsa az egyik legnépszerűbb hazai színésznővé emelte. Gyakran írták róla: számára nem létezik kisebb vagy nagyobb szerep. A korabeli kritikák tanúsága és a közönség emlékezete szerint A néma levente Ziliája, A Háború és Béke Natasája, a Szent Johanna és a Rómeó és Júlia címszerepe (oldalán a halhatatlan kedvessel, Latinovits Zoltánnal) ugyanolyan feledhetetlen volt, mint a Vízkeresztben, a Makrancos hölgyben vagy a Sirályban nyújtott alakítása. Emlékezetes maradt játéka – már nagybetegen – Dürrenmatt Öreg hölgyének címszerepében is.
Még gyerekszínészként került a filmezés közelébe, első szerepét a Székely István rendezte 1933-as Iza néni című játékfilmben kapta. Felnőtt színészként 1948-tól számos játék- és tévéfilmben nyújtott kiemelkedő teljesítményt, temperamentumával, humorával, könnyed játékával egyebek között a Budapesti tavasz, az Egy pikoló világos, a Butaságom története, az Egy magyar nábob, a Kárpáthy Zoltán, az Utazás a koponyám körül, a Szindbád és az Abigél című film sikerének egyaránt részese volt.
Az 1980-as években egészségi állapota megrendült, előbb agyvérzést kapott, amely után az egyik karja lebénult, majd 1984-ben mellrákot diagnosztizáltak nála. A pályatársak szerint Ruttkai Éva a legnehezebb időszakban is megőrizte azt a tartást, amely egész életében jellemezte, és soha nem engedte, hogy a nézők akár csak megsejtsék, min megy keresztül. Utolsó premierje a Vigadó kamaratermében volt Bellon Gyöngéd kötelék című darabjában 1986 áprilisában.
Ruttkai Éva 1986. szeptember 27-én hunyt el Budapesten, a Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra.
Művészetét számos díjjal ismerték el, 1955-ben és 1959-ben Jászai Mari-, 1960-ban Kossuth-díjat kapott, 1966-ban érdemes, 1971-ben kiváló művész lett.
1994-ben kezdte meg működését a nevét viselő színház, amely előbb a Teréz körúton, majd a józsefvárosi Kálvária téren talált otthonra, de 2012-ben megszűnt. Hagyatékát lánya, Gábor Júlia kezeli, aki emlékére díjat alapított, a Ruttkai Éva-emlékgyűrűt 1987 óta minden év decemberében adják át a Vígszínházban annak a művésznek, akit a társulat titkos szavazással erre méltónak talál.
2002-től – Anna Karenina szerepében megörökítve – egészalakos bronzszobor őrzi emlékét a Nemzeti Színház szoborparkjában. Latinovits Zoltánnal közös emléktábláját 2007-ben avatták fel egykori lakóhelyükön, a II. kerületi Endrődi Sándor utcában. 2012-ben egy kisbolygót és Budapest XIII. kerületében egy parkot is elneveztek róla, ez utóbbiban 2013-ban avatták fel szobrát, Marosits István alkotását. Születésének 95. évfordulójára Ruttkai Éva és a Vígszínház címmel nagyszabású online kiállítás készült.
Vezetőkép: Ruttkai Éva színművésznő az otthonában. Forrás: Fortepan/Kotnyek Antal





