Königsberg–Kalinyingrád: A porosz főváros tündöklése és bukása 2.

Königsberg és Kelet-Poroszország sorsa a szovjet előretöréssel párhuzamosan pecsételődött meg.

A Balti-tenger vidékéről beszélgetve, vagy esetleg oda irányuló utat tervezve a legtöbben egyetértőleg bólintanak Stockholm, Helsinki, Tallinn, Szentpétervár, Riga, esetleg Gdansk említésekor, ugyanakkor Kalinyingrád városát szóba hozva, kevesek szeme csillan föl az érdeklődéstől (vagy ha igen, akkor leginkább azért, mert ma Oroszországhoz tartozó, ám a törzsterülettől Litvánia és Belarusszia által elválasztott, különleges helyzetű exklávé).

Első hallásra erre a névre bármely szibériai új alapítású szovjet város is büszke lehetne, és ha a városképről néhány fotót látunk, az otromba Szovjetek Háza vagy a házgyári házak sivár betonrengetege, mi tagadás, valóban nem túl hívogató. Ha mindezek után azt állítjuk, hogy ez a település Königsberg néven a Porosz Királyság társfővárosaként mégis majd’ hétszáz éven keresztül Európa egyik gazdasági, szellemi, kulturális központja volt, finoman szólva is – joggal – kételkedhetnek állításunk helyességében, már csak azért is, mert a városban – ma már – nem élnek németek, és az utcatáblák is cirill betűsek. Pedig a fenti állításunk tökéletesen helytálló.

Megdöbbentő volna belegondolni, hogy hasonló pusztításon és transzformáción átesve akár Berlin, London, Párizs, Róma vagy éppen Madrid is eltűnhetett volna a történelem süllyesztőjében.

Éppen ez adja Kalinyingrád hátborzongató különlegességét, hogy hétszáz évnyi német múltat maga mögött hagyva, a szovjet időszakban zárt, katonai városként létezve, napjainkra meglehetősen furcsa, gyökértelen élet, miliő alakult ki itt.

Jelen írás a Königsberg történetét bemutató cikksorozatunk második tagja. Az előzményeket a következő linkre kattintva olvashatják el:

Königsberg – Kalinyingrád, a porosz főváros tündöklése és bukása 1.

Königsberg és Kelet-Poroszország sorsa a szovjet előretöréssel párhuzamosan pecsételődött meg. Sztálin már 1943-ban egyértelműsítette a szövetségesek számára, hogy szüksége lesz egy jégmentes balti kikötőre, követelését azzal is alátámasztva, hogy Kelet-Poroszország a németek megjelenése előtt ősi szláv föld volt (a terület őslakosai, a pruszok és litvánok valójában a balti népek közé tartoztak).

pixabay.com

A szovjet támadásra elkeseredetten (fel)készülő várost meglepetésszerűen érte (már csak a britek addig leküzdhetetlennek hitt távolsága miatt is), hogy az 1944. augusztus végén a brit légierő két éjszaka alatt hihetetlen pusztítást végezve szinte a földdel tette egyenlővé.

Miután a maradék város romjait erőddé nyilvánították, a szovjetek bekerítették: az utolsó vonat 1945. január 22-én indult Berlinbe – a következő pedig 1991-ben.

A kelet-poroszországi polgári lakosságot megpróbálták evakuálni, és a szokatlanul kemény 1945-ös tél közepette is

a Hannibál-hadművelet keretében 2,2 millió főt sikerült kimenekíteni, ezzel tehát a világtörténelem legnagyobb ilyen jellegű akcióját hajtották végre.

Az evakuálás során történt több borzalmas tragédia is: a Kelet-Poroszországból menekülő németeket szállító Wilhelm Gustloff hajót (kb. 10 000 utas) január 30-án, majd később a General von Stoyben (kb. 5000 utas) és a Goya (kb. 6000 utas) hajókat szovjet tengeralattjárók torpedózták meg és süllyesztették el a Balti-tenger jeges vizében – erről egy korábbi írásunkban emlékeztünk meg.

A szovjet hadsereg hosszú ostrom után 1945. április 10-én foglalta el a romhalmazzá vált várost (de például a tengerparton fekvő Pillau (ma Baltyijszk) csak hetekkel később, április végén esett el).

Az első napokban szabad rablás és erőszakoskodás zajlott, hiszen a szovjetek több szempontból is kitüntetett helyként tekintettek Königsbergre. Egyrészt erődvárosként és stratégiai jelentőségű csomópontként komoly hadászati jelentősége volt, másrészt Kelet-Poroszországnál érték el először a német határt, mindaddig csak a németek által megszállt szovjet területet szabadították föl, így itt hatványozottan elégtételt akartak venni a Szovjetunióban elkövetett német rombolásért. Harmadrészt pedig a legtöbb, mélyszegénységből érkező szovjet katona számára ez volt az első gazdagabb, civilizált terület, ami a több éves harc során szinte az „ígéret földjeként” lebegett a szemük előtt, így a rablás és erőszak ehhez mérten óriási volt.

Az első igazán híres eset egy a kelet-porosz határ közelében fekvő faluban, Nemmersdorfban történt, ahol

tömegesen erőszakoltak meg nőket, végeztek ki civileket, köztük 50 francia és belga hadifoglyot is!

A települést még vissza tudta foglalni a Wehrmacht, így a náci propaganda megragadta az alkalmat, hogy nyilvánosságra hozza a szovjet brutalitás megrázó példáját. Később azonban ez a sors várt az összes meghódított német területre.

Az óriási háborús pusztítás és a térség lakossága jelentős részének elmenekülése, a borzalmasan nehéz körülmények ellenére a háború utáni első években volt még némi remény – a helyben maradó lakosok részéről – az újrakezdésre. Még német klubok és újságok is indultak, és az oroszoknak szüksége is volt a németek helyismeretére, szakértelmére. Már hivatalos dokumentumokban is előkészítették, hogy Königsberg a Baltyijszk nevet kapja majd, amikor 1946-ban váratlanul meghalt Mihail Kalinyin, a Szovjetunió legfelsőbb tanácsának elnöke, azaz a formális – ám valós hatalom nélküli – államfője.

Annak ellenére, hogy már létezett ekkor egy Kalinyingrád, a különleges balti kötődéssel nem rendelkező bolsevik politikusról nevezték el a területet és a várost is.

Sztálin pedig 1947-ben úgy döntött, hogy a németeket ki kell telepíteni, a régiót pedig zárt, katonai várossá kell alakítani.

Ezek után Kalinyingrád a balti flotta és a szovjet hadsereg „uralma” alá került, teljesen elzárva a külvilágtól, a német lakosság pedig véglegesen eltűnt a területről.

A települést és utcaneveket csak 1950-re sikerült teljesen átnevezni, például Goethe utcából Puskin, míg Strauss utcából Rimszkij Korszakov lett. A településeken pedig általában az oda települő, kivételezett telepeseket kérdezték meg, hogy milyen nevet választanának, mire ők gyakorta korábbi lakhelyük nevét javasolták, de találunk az új városnevek között szovjet hősöket is: Insterburg a Kelet-Poroszországot elsőként elérő Ivan Csernyahovszkij tábornokról kapta új nevét (Csernyahovszk), Gumbinnen a város mellett harcoló, Szovjetunió hőse kitüntetéssel elismert Ivan Guszev kapitányról kapta új nevét (Gusev). A már fentebb említett Baltyijszk nevet pedig Pillau kapta, nem beszélve az egyszerűen csak Szovjetszkké átnevezett Tilsitről. Mindezek után szinte már alig-alig emlékeztetett valami a német múltra.

Az utolsó szimbolikus lépés a königsbergi királyi palota romjainak 1960-as években történő lebontása volt, mondván, hogy az a porosz militarizmus emléke. Helyére az ormótlan és soha be nem fejezett óriási blokképületet, a Szovjetek Háza torzóját építették, mely ma szinte minden irányból meghatározza a belváros látképét.

A Szovjetunió összeomlása komoly változást hozott a kalinyingrádi terület szürke mindennapjaiba. Egyfelől a térség fokozatosan megnyílt a külvilág számára, ugyanakkor Litvánia és Belarusszia függetlenedésével a két világháború közötti időszakhoz hasonlóan ismét exklávévá vált (ezúttal viszont Oroszország külbirtokaként), annak minden előnytelen adottságával.

A helyzeten javítandó már az 1990-es években különleges gazdasági övezetté nyilvánították, könnyített vám és befektetési lehetőségekkel, mintegy „balti Hongkongként”, ám a várt fellendülés egyelőre elmaradt. Ugyanakkor kétségtelen, hogy némi külföldi befektetés mégis megjelent a térségben, és az idegenforgalomra is egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek, felismerve a természeti környezetben (balti partok), valamint a térség patinás múltjában rejlő lehetőségeket.

Oroszország az exklávé-helyzet ellenére továbbra is kitüntetett stratégiai jelentőségű, elvitathatatlan területeként tekint Kalinyingrádra, itt állomásoztatva balti flottáját, valamint az Európai Unió területébe ékelődve más egyéb szárazföldi fegyvereit is.

Ehhez mérten igyekszik a hátrányos gazdasági helyzetet kompenzálandó különböző támogatásokkal segíteni legnyugatabbi megyéjét. Ebbe a vonulatba illeszkedik, hogy a nagyvilág felé demonstrálva a megye Oroszországhoz tartozását, a 2018-as labdarúgó világbajnokság csoportkörének is egyik helyszíne volt!

Nánay Mihály

Kiemelt képünk forrása: pixabay.com