Több száz keresztényt öltek meg Burkina Fasoban

2019-ben Burkina Fasoban legalább kétszázötven civilt öltek meg április óta az iszlamista csoportok. Emberjogi szervezetek jelentései szerint a támadásokat keresztény közösségek és egyházak ellen követték el.

 

A nyugat-afrikai országokban egyre nagyobb teret nyernek az iszlamista csoportok. Az egyik legnagyobb erejük Burkina Fasoban összpontosul, ahol az elmúlt hónapokban összesen húsz támadást hajtottak végre, melyekben legalább kétszázötven civil vesztette életét – áll a Human Rights Watch emberjogi szervezet éves jelentésében.

Az Ansar Al-Islam és az Iszlám Állam szaharai csoportja április óta rendszeresen támadják a nyugat-afrikai ország keresztény közösségeit, ennek következményeként több százezer ember menekült el a térségből – adta hírül a Linga.org.

Az egyik támadást május 12.-én hajtották végre Dablo városában egy katolikus templom ellen. Az iszlamisták hat emberrel végeztek, egyikük Simonion Yamba, katolikus pap volt. A szemtanúk szerint a terroristák támadása váratlanul érte őket és rövid ideig, mindösszesen tizenöt percig tartott. 

Az iszlamisták motorkerékpárral érkeztek, körbevették a templomot, Yamba atyát pedig még a templom bejáratánál, „Allah Akhbar” felkiáltással agyonlőtték, majd bezárták a templom ajtaját, hogy senki se tudjon elmenekülni – mondta az egyik szemtanú.

Ezek után kiabálni kezdtek, követelve, hogy a templomban lévő férfiak menjenek ki. A terroristák húsz férfit állítottak sorba, fejüket a föld felé kellett hajtaniuk. Elvették tőlük az irataikat és a mobiltelefonokat, majd felszólították őket, hogy térjenek át az iszlám hitre. Mivel  erre egyikük sem volt hajlandó, ezért sorban elkezdték őket agyonlőni – mesélte az egyik szemtanú az emberjogi szervezetnek.

A kivégzés hirtelen félbeszakadt, amikor az iszlamisták vezetője hívást kapott. A terroristák sietve elmenekültek, de előtte elégették a kivégzett pap kezében talált Bibliát.

Burkina Faso mindig is egy békés ország volt. 2016-tól kezdődtek az iszlamisták támadásai, amelyek a tavaly évben csúcsosodtak ki. Az ország hadserege próbálja visszaverni és felszámolni a terroristákat, akiknek viszont kimeríthetetlen az utánpótlása. Az ország vezetése el akarja kerülni, hogy az iszlamisták állandó bázisokat alakítsanak ki, de a mostani helyzet a terroristák megerősödésére ad indokot – írta a BBC arab nyelvű oldala.

Sharif See honvédelmi miniszter szerint az elmúlt években a terrortámadásokban legalább négyszázan vesztették életüket. Ezen felül mindennaposak az iszlamisták által elkövetett emberrablások és a fosztogatás – közölte a France24.

A térségből százezrével menekülnek el az emberek, az országot humanitárius katasztrófa fenyegeti. A jelenlegi helyzet alapján külföldi segítség nélkül a keresztény közösségek nehezen maradnának fent.

A magyar kormány a Hungary Helps Program keretében támogatja a nyugat-afrikai ország keresztény közösségeit. Azbej Tristan, az üldözött keresztények megsegítéséért felelős államtitkár december elején Burkina Fasoban járt, ahol személyes tapasztalatok alapján a helyiek bevonásával  vizsgálta meg, milyen módon tud rajtuk segíteni a Hungary Helps Program, melynek alapelve, hogy a segítséget kell odavinni, ahol a baj van, nem a bajt Európába hozni.

 

Címlapképünk forrása: Linga.org.

Iratkozzon fel hírlevelünkre