
Azbej Tristan, az üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkár a napokban Burkina Fasóban járt, ahol az elmúlt időben egyre több támadás éri a keresztényeket.
Az országban legutóbb advent első vasárnapján 14 imádkozó keresztényt gyilkoltak meg saját templomukban.
Az államtitkár utazásának célja az volt, hogy biztosítsa az üldözött keresztényeket Magyarország támogatásáról.
Útjáról most először tudósított a Facebookon, mivel a legnagyobb titokban kellett utazniuk, nehogy felkeltsék a dzsihadista terrorszervezetek figyelmét.
Az államtitkár és csapata következő állomása Ghána lesz.
A Miniszterelnökség vasárnap késő délelőtt tudatta: Azbej Tristan Burkina Faso fővárosában, Ouagadougouban találkozott Philippe Ouedraogo bíborossal, aki a Burkina Faso-i püspöki karral közösen számolt be a keresztény közösség országban tapasztalható helyzetéről.
A megbeszélést követően az államtitkár Burkina Faso külügyminiszterével, Alpha Barry-vel, valamint az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) helyi képviselőjével, Ioli Kimyaci asszonnyal tárgyalt.
Ezt követően ellátogatott az ország terror sújtotta észak-keleti régiójába is, ahol felkereste a helyi belső menekülteknek ideiglenes szállást nyújtó menekülttáborokat, és beszélgetést folytatott a keresztényeket célzó terrortámadások túlélőivel, valamint találkozott a térség kormányzójával is.
A Burkina Faso-i látogatás során Azbej Tristan
a magyar emberek szolidaritásáról biztosította a helyi üldözött keresztény közösséget,
és őket bevonva vizsgálta meg, hogy milyen módon tud rajtuk segíteni a Hungary Helps Program, melynek alapelve, hogy a segítséget kell odavinni, ahol a baj van, nem a bajt idehozni.
Kiemelt képünk forrása a Facebook, Azbej Tristan hivatalos oldala.