Isten megtapasztalásának hétköznapi csodái miatt énekelek – Nagy Lajos a Vasárnapnak

Nem zenélhetek úgy, hogy magamat nem hangoltam be. Ez méltatlan lenne mind Isten, mind az emberek felé – mondta Nagy Lajos, az imperfectum együttes vezetője. A keresztény zenekar 2000, illetve 2003 óta fogalmazza meg dalait, amellyel sokak szívét viszi közelebb Istenhez.

– Hogyan indult annak idején az imperfectum?

– Jómagam 2000-ben a Katolikus Egyetemi Lelkészség talaján alakult a zenekar első éveiben még nem voltam jelen. Az együttes azzal alakult, hogy megszűnt. A két alapító tag (Gégény István és Móré Balázs – a szerk.) közül az egyik szerzetes lett. Az egyetlen, közösen komponált Döntés című daluk egyben búcsúzást is jelentett a közösen elindult zenei tevékenység szempontjából. Egy évvel később újra elindult valami a közös zenélés érdekében. Végül 2003-ban újraalakult az imperfectum.

– A valóban kacifántos kezdet után ma milyen felállásban adtok elő?

– Nagyon sokat változtunk az elmúlt években. Nagyjából én vagyok az egyetlen olyan tag, aki tanúja lehetett az újraindulásunknak. Változtak az életkörülményeink. Jelenleg tízen-tizenketten zenélünk együtt. Gitár, basszus, vonós hangszerek, zongora, ének, furulya, fuvola – ez a felállásunk.

– Hogyan tudnád megfogalmazni a karizmátokat, a karaktert, ami csak ti vagytok?

– Ez nem olyan egyszerű. Kezdetben zenés áhítatokat tartottunk, csendesebb, visszafogottabb hangzásvilággal. Nagyböjtben és adventben már hagyomány, hogy ilyen alkalmakra hívjuk meg az elcsendesedni vágyókat. Gyertyát gyújtunk, elcsendesedünk, az egyház szívével dobban együtt a mi szívünk is. Ilyenkor előkerülnek az „Egyszerű szavak”, ahogy az egyik korai dalunkban ezt meg is fogalmaztuk. Máskor viszont koncertet adunk nagyzenekari felállásban. Akár csendesebbek vagyunk, akár harsányak, az mind ránk jellemző.

Kindelmann Győző számára például az Oltáriszentségben jelenlévő Jézus dicsőítése jelenti a maximumot. A te szolgálatod miből táplálkozik?

– A mindennapokban próbálom megélni a hitemet. Nehéz lenne megmondanom, hogy ilyen vagy olyan módszer vált be számomra.

Isten megtapasztalásának hétköznapi csodái miatt énekelek őróla a legjobb tudásom szerint.

Elvállalom, ha néha talán nem minden hang szól a legtisztábban. Mint ahogy azt is beismerem, bűnös és esendő ember vagyok én is.

– Az éneklés és az Istenhez való viszonyulásunk, illetve a lelkiállapotunk ennyire összefüggenek szerinted?

– Kétségtelenül. Nem zenélhetek úgy, hogy magamat nem hangoltam be. Ez méltatlan lenne mind Isten, mind az emberek felé. Ha hamis a gitár, be kell hangolni. Ha én hamis vagyok – átvitt értelemben – magamat is igazítanom kell. Erre vannak az egyház szentségei. Például a házasság.

A feleségemmel való szövetség és támogatás nagyon sokat ad nekem, a lányunk szívesen jön velem a zenei szolgálatainkra. Egységben vagyunk családilag. És bizony sok türelem kell hozzám, amikor egy-egy alkalmunkra készülök. Ezért nagyon fontos, hogy megtartsuk azokat a kereteket, amelyek minket tartanak meg.

Ilyen keret a szentmise, a szentségimádás. Minket is megtart, amikor Jézus tabernákulumaivá válunk egy-egy áldozás során.

– Hogyan készültök az Eucharisztikus Kongresszusra?

– Az igazi eredményt és gyümölcsöt én nem attól az egy héttől várom, hanem, hogy mennyire őrizzük meg a hűségünket és a kapcsolatunkat a kongresszus után. A készületünknek vannak látható eseményei, és vannak a lélek mélyebb rétegeiben végbemenő folyamatai egyaránt. Amikor a NEK részéről elhangzott a felhívás, hogy legyenek szentségimádások minél több helyen és közösségben, mi azonnal beleálltunk ebbe.

– Neked személyesen mit jelent a szentségimádás és az eucharisztia jelenlétében való dicsőítés?

– Találkozás és megnyugvás, béke. A dicsőítő szentségimádás pedig megerősít bennünket az egységben. Mindannyiunkat gazdagít és előrevisz.

– A családod, amelyben felnőttél, szintén így állt ehhez?

– A népegyházi jelleg náluk még erősen felfedezhető volt. Édesanyám egy súlyos betegség után lett hitét gyakorló vallásossá. Összességében azért egy olyan családom volt, amelyben természetes volt a hit. Nem néztek rám furcsa szemmel, amikor látták, hogyan köteleződöm el Jézus mellett. Teológiát tanultam a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán, de máig keresőnek gondolom magamat. Keresem az utamat. Érettségi idején kellett először megtalálnom, hogy merre lépjek tovább. 

– Hogyan látod a katolikus könnyűzene jövőjét?

– Nem látunk mindent ezzel kapcsolatban. Nem látjuk azokat, akik a legkisebb falvakban hűséggel végzik a zenei szolgálatot Isten dicsőségére. Ezért nehéz pontosan megmondani, hogy mi a jelenlegi helyzet, még nehezebb azt meghatározni, hogy ennek az egész zenei kategóriának mi a jövője. Az ezredfordulón sok új zenekar született az imperfectumhoz hasonlóan. Mára kicsit szegmentáltabb lett a műfaj. Azt jónak látom, hogy

egyre nagyobb hangsúly helyeződik arra, hogy minőségibb megszólalások legyenek a liturgia szabályainak figyelembevételével.

A kifejezetten dicsőítő zenekarokból, katolikus vonalon – úgy érzékelem – nem született több.

– Vajon mikor talál biztos otthonra a katolikus könnyűzene az egyházban? Érzékelsz valamiféle egyházzenei közös gondolkodást ezen a területen, vagy minden megrekedt a harminc-negyven évvel ezelőtti állapotban?

– Ezt nehéz megmondanom. Én azon vagyok, hogy mindent megtegyek a legjobb tudásom szerint. A zenésztársaim is szeretnék mindezt komolyan venni: a liturgiának megfelelően jót és jól akarunk énekelni.

– Miket alkottok mostanában?

– Évente egy dalt szoktam megígérni a többieknek, de azt szeretném jól megírni. Lassan az idei fogadalmat is be kellene tartanom. Kicsit aggályos vagyok a saját szerzeményeimmel. A Szívem csak érted dobban rég című dalom az Eucharisztikus Kongresszus előtt kiírt zenei pályázaton második helyezést ért el, ami számomra egy biztató visszajelzés volt. 

 

Fotó: Balogh Ferenc/Nagy Lajosné Katalin