Egy különleges elme története

Prohászka Ottokár a magyar katolikus egyháztörténet egyik legismertebb alakja. Legalább hét nemzedéken keresztül lehet visszakövetni családfáját, de ő mind közül egyedi példát állított a magyarok elé. Zsenialitása nem pusztán a genetikának vagy neveltetésének köszönhető, tehetsége és kiemelkedő képességei Isten ajándéka.

1857-ben egy pozsonyi bálban megismerkedett egy daliás katonatiszt és egy feltűnően szép, fiatal nyitrai lány. Azonnal egymásba szerettek – ezzel a mesebeli történettel veszi kezdetét Prohászka Ottokár élete, aki egy évvel később, 1858. október 10-én jött a világra Nyitrán, a már említett pár, Filberger Anna Mária Antónia és Prohászka Domonkos gyermekeként. 

Édesapja lemondott a katonaságról szerelméért, de új munkája miatt állandó áthelyezések nehezítették életüket. Ottokárnak két testvére született, Gusztáv, aki kereskedő lett, és Irma.

Ottokár élete első éveit Pozsonyban töltötte, de később Rózsahegyen szeretett bele a természetbe, a hegyekbe és patakokba. 1866-ban költöztek Losoncra, az addig csak németül beszélő gyermekek itt tanultak meg magyarul, de egymás közt továbbra is a németet használták. A Losoncon jellemző békés egymás mellett élés Prohászka egész életére kihatott, ministrálni is itt kezdett el. A fiatal Ottokár a losonci katolikus elemi iskolában tanult, ahol csak jeles és kitűnő eredményeket ért el.

Majd a nyitrai piarista gimnáziumban folytatta tanulmányait. Apját megint áthelyezték, de ő rokonainál maradt, később Kalocsára ment a helyi jezsuita gimnáziumba.

A Rómában töltött évek

Itt született meg benne az elhatározás, hogy Isten útjára lép. Kispapnak jelentkezett, így a hetedik osztályt már más helyen folytatta, és ez a hír szüleit is váratlanul érintette. Édesapja kérésére letett a jezsuita szerzetességről, és világi papnak állt. Prohászka Domonkos 22 évvel volt idősebb feleségénél, tudta, hogy ha őt elszólítja Isten az élők sorából, fiának, Ottokárnak kell gondoskodnia özvegy édesanyjáról. Ez jezsuita szerzetesként sokkal nehezebbnek tűnt, mint katolikus papként.

Prohászka Ottokár emléktáblája  a Kalocsai Szent István Gimnáziumban Székesfehérváron.

Esztergomban tanult, majd Rómába küldték továbbtanulni. Hét évet töltött ott, ez az időszak egész életét meghatározta. Megélhette ott IX. Pius pápa utolsó éveit, és az új pápa, XIII. Leó új éráját is. Őt nyitottság, párbeszédkészség és rugalmasság jellemezte, ami megváltoztatta a Vatikán eddigi működését. „Szükséges az iratok ellen iratokat állítani” – ezt hirdette, mivel ő már felismerte a sajtó fontosságát az egyház működésében.

Prohászka Ottokárnak XIII. Leó egész életében közel állt a szívéhez, és mindig igyekezett hírt adni a pápa megnyilatkozásairól. Később a pápa legfontosabb beszédeit és leveleit magyar fordításban kötetbe rendezte és kiadta.

Prohászka Ottokár emléktábla, Budapest, II. kerület, Máriaremete városrész, Máriaremetei kegyhely

Prohászka, az „üvegházi termék”

Prohászka 1877-ben kezdett naplóírásba lelki nehézségeiről, ahol a bűntől való iszonyodás jelenik meg, amit a jezsuitáktól hozott magával. 1881. október 30-án szentelték pappá, és első szentmiséjét Szent Ignác sírja felett mutatta be az oltáron. 

„Üvegházi terméknek” tekintette saját magát, aki az aszkétaság szemüvegén át nem volt kellően fogékony a szépségre. Naplója elején ez a mondat áll: „Lángoló szívvel kívánlak keresni Istenem: küzdve téged vagy bírva téged egyaránt szolgálok néked”.

Rómából hazatérve első útja apja sírjához vezetett. Azt a felvételt, amit róla készítettek apja sírjánál állva, egész életében a tárcájában tartotta. Élete során végig másokért élt – gyakran így emlékeznek róla az egyházban. Termékeny író lévén újságcikkek sora mutatja, hogy a hatalmat bíráló gondolatai, melyek alapján kereste Isten igazságát, örök érvényűek.

Példamutatás egy életen át

Ebben az időszakban Trianon sebétől vérzett az ország, és sokak szerint ahhoz, hogy ez a seb begyógyuljon, olyan papok kellettek, akiket Prohászka nevelt ki a szemináriumban. Prohászka Ottokár megújította a magyar papképzést, egy olyan új szellemet, elmélkedési stílust és látásmódot hozott, ami kereste a válaszokat az aktuális problémákra.

Nem prédikált a szegénységről, hanem megélte azt, és valóban mindenét szétosztotta. Amikor meghalt, fel akarták jelenteni a püspöki cselédséget azzal, hogy biztosan kifosztották a püspöki palotát, hiszen szinte üresen állt az épület, sehol nem volt vagyonnak jele.

Két kabátja volt, egy rongyos és egy hajszállal jobb, amiben az utcára járt. Mások elfogadásában példát mutatott, mérhetetlen szociális érzékenységgel áldotta meg az Ég. A körülötte élők mind érezték, hogy egy igaz ember áll mellettük.

Prohászkának élete tragédiájává vált, hogy azok a politikai erők, amelyekkel ő életében szóba nem állt, halála után „zászlajukra tűzték őt”, és a Prohászka által hirdetett fogalmakat új tartalommal használták, ami sokakat megtévesztett. A világháború után csalódott a fennálló politikai rendszerben. A 20-as években visszavonultan élte hátralévő éveit.

1927. április 2-án a magyarországi katolicizmus egyik legnagyobb alakja, Prohászka Ottokár Budapesten hunyta le örökre szemét. Sírján ez felirat volt olvasható: „A napba öltözött ember”.

Pályájának megítélése máig viták tárgyát képezi, de egyvalamiben mindenki egyetért: ő volt a modern magyar katolicizmus eszmei megteremtője.

Prohászka Ottokár emléktemplom – Székesfehérvár, Vasútvidéki Jó Pásztor plébániatemplom, épült 1929 és 1933 között Fábián Gáspár tervei alapján.