Huszonegy olyan magyarlakta település létezik, amelyik első szent királyunk nevét viseli. Jóllehet, Trianon óta ezek a települések ma már három országban fekszenek. E táj őshonos népe napjainkban nyolc államba szétszórva él, mégis összetartozik, mert „az országnál mélyebb a magyarság”, ahogy egy erdélyi költő írta erről a különös, különleges népről. Faggyas Sándor ünnepi cikkét szemlézzük.
A magyar honfoglalás millecentenáriumi évében Magyarország, Erdély és Felvidék huszonegy települése megalapította a Szent Király Szövetséget, és minden év augusztusában összegyűlnek megünnepelni névadójukat, Szent Istvánt.
Egy hete az erdélyi, Maros megyei Székelyszentistván faluban – mely nevét régi, Szent István tiszteletére épült katolikus templomáról kapta, de református temploma kertjében is ott áll a szent király mellszobra – már huszonharmadik alkalommal ünnepeltek együtt a szövetség tagjai – írja Faggyas Sándor a Magyar Hírlapban megjelent írásában.
Kövér László, a találkozó fővédnökeként elmondta, az előző nemzedékek bebizonyították, hogy sem külső, sem belső ellenség nem tudja úgy lesújtani a magyar hazát és nemzetet, hogy azt Szent István örökségének őrzői ne tudnák újra magasba emelni. Az egyházi szónok pedig azt hangsúlyozta, hogy
akkor maradhat meg népünk, ha Isten igéje a zsinórmértékünk, és minden döntésünket aszerint hozzuk meg.
A cikk szerzője felhívja a figyelmünket arra, hogy ezen a szép napon nem sírunk, inkább nevetünk, hisz Szent István napja talán a legbensőségesebb, legderűsebb ünnepünk. „Olyan nap, amit mindenki úgy ünnepelt, mintha a saját neve napját ülné” – idézi Faggyas Sándor Krúdy Gyulát, és a nemzet egyetemes búcsúnapján azt kívánta mindannyiunknak:
Isten éltessen, Magyarország!
A teljes írás itt olvasható.
Forrás: MH
