Planetshakers a Vasárnap.hu-nak: A problémáink Isten nagyságáról beszéljenek

Az idei Ez az a nap előadói között láthattuk az ausztrál Palnetshakers dinamikus csapatát. Az egybegyűlteket a június elsejei alkalommal Rudy Nikkerud vezette be Isten jelenlétébe a dicsőítő dalok segítségével. A dicsőítésvezetőt a dicsőítés minden helyzetben jelenvaló lelkületéről kérdeztük a koncertet megelőzően.

– Az interneten mindenki számára látható a Vasárnap.hu által is bemutatott tanúságtétel. Joth Hunt, az ausztrál Planetshakers csapatának első számú dicsőítésvezetője mondja el a hit által történt gyógyulását a rák betegségből. Hogyan függ össze a dicsőítés a mindennapi gondjainkkal?

– Amikor dalt írunk, azt fogalmazzuk meg, amiben hiszünk. Elmondjuk, megénekeljük, milyen is az Isten. Egyik számunk azt hirdeti Istenről, vele semmi sem lehetetlen. Azért énekeljük ezt, mert hisszük, hogy Isten valóban ilyen: Istennel semmi sem lehetetlen. Isten szavában, a Szentírásban is így van megírva, ám mi ezt meg is tapasztalhattuk a saját életünkben. Amikor találkozunk Istennel, találkozunk a szeretetével, találkozunk az erejével, találkozunk a lehetetlen helyzetek lehetségessé válásával, ezeket a tapasztalatokat dalokká formáljuk.

– Ez mindig ennyire egyszerű?

– Ha az életünk zökkenőmentesen halad, arról írunk dalt, Isten jó, és képes bármire. Ilyenkor persze, hogy hiszünk mindebben. Ám azokban az élethelyzetekben, amikor az élet szörnyen alakul, amikor valamelyikünknél valamilyen betegséget diagnosztizálnak – mint a közelmúltban Jothnál –, vagy valaki elveszíti a számára fontos személyt, akkor az élet bonyolult, nehéz. Az ilyen életperiódusokban a dalaink igazabban szólnak, mint valaha.

– Ezekben a pillanatokban is lehet dicsőíteni Istent?

– Ilyenkor is kijelentjük, hogy semmi sem lehetetlen. A megoldhatatlannak látszó tapasztalatunk ellenére elmondjuk, hogy Isten ilyen. Ekkor is tudjuk, hogy Isten jó. Talán nem látjuk, mi a válasz, talán nem tudjuk, Isten mire készül, de egy biztos: terve van velünk, és ő hatalmas. És, amíg képesek vagyunk őt meghívni az ilyen nehezebb szituációba, az adott élethelyzetünkbe, nem lesz gond.

– Ezekben a helyzetekben nehéz nem a problémáinkra koncentrálnunk.

– Az életünkben gyakran a problémáinkra összpontosítunk, felnagyítva azokat. Amikor azonban Istenhez fordulunk, valóban sokszor inkább panaszkodunk neki, hogy milyen nagy nehézségben vagyunk, mekkora gondokkal küzdünk, ahelyett, hogy inkább azt mondanánk: milyen nagy az Isten.

Isten ismeri a problémáinkat, nem szükséges azokról beszélnünk neki. Viszont a problémáinknak Isten nagyságáról kellene beszélniük.

Pat Barrett azt mondta, hogy amikor Budapesten leszállt a gépről, egy folyóba lépett, mert azt tapasztalta, hogy valami már elkezdődött Magyarországon. Te is így látod?

– Engem mindig is lenyűgözött, mit tesz Isten Magyarországon. Néhányszor már jártunk nálatok. Szenvedély és odaadás, a bennetek élő vágy és az itt egybegyűlő emberek száma tette jelentős eseménnyé az Ez az a nap eseményeket. Hiszem, hogy Isten megszületik az emberek szívében, felkészíti őket az elhívásra, amit szánt nekik. Magyarországon áldottnak érzem magam, hogy bármikor is részese lehetek ennek a folyamatnak, és közben nyitott is vagyok bármire, amit Isten tenni készül minden alkalommal.

– Mit hoztatok az idei Ez az a napra?

– Amikor az ember együttesként járja a világot, nagy általánosságban ugyanazokat a dalokat viszi magával mindenhova. Ezért az emberek sokszor kérdezik: „hogy vagytok képesek ugyanazokat a dalokat elénekelni újra és újra anélkül, hogy megutálnátok, megunnátok őket?”. Én hiszem, hogy azért vagyunk képesek erre, mert

ez nem a dalokról szól, ez az Istennel való találkozásról szól.

Mi nem ismerjük a nézőtéren egybegyűlteket, de Isten igen, ő név szerint ismer mindenkit. Ismeri a történetüket, a sorsukat. Így hát, minden alkalommal, amikor színpadra lépünk, azt mondjuk Istennek:

„Uram, mutass utat, vezess minket, irányíts minket, hogy segíteni tudjunk mind a tízezer embernek találkozni veled!”

Fotó: Vasárnap.hu