– Mi indította el önt, hogy egy olyan közösséget indítson útjára, amely a fiatalokat akarja elérni az evangélium örömhírével, sok zenével, bulival és tánccal, és természetesen sok imával, Istenre-figyeléssel?

– A Közösség az 1980-as évek elején született. 1980-ban Szent II. János Pál pápa Brazíliába utazott, és elment az én városomba is. Történetesen az ottani püspök engem kért meg, hogy a fiatalok nevében egy ajándékot adjak át a pápának. Rám hagyta az ajándék kiválasztását is. Elkezdtem imádkozni, hogy mit is adhatnék. Rádöbbentem, nem adhatok kevesebbet: mindent kell adnom. Húszéves voltam akkor.

– Ilyen fiatalon ilyen komoly döntést hozott meg?

– Elhatároztam, hogy az egész fiatalságomat, az egész életemet Istennek fogom szentelni. Ingyen akartam másoknak adni azt, amit én is ingyen kaptam: a személyes tapasztalatomat Istennel. Különösen azoknak a fiataloknak akartam ezt adni, akik Istentől távol vannak. Ezután két évvel született meg a Shalom Közösség.

hirdetés

Moysés Louro de Azevedo Filho, a Shalom közösség alapítója Ferenc pápával.

– Hogyan foglalható össze a közösség lelkiségének lényege?

– Az alapötlet az volt, hogy az a fiatal, aki mondjuk misére még nem menne el, de alapvetően szívesen elfogyaszt egy szendvicset, vagy megiszik egy kólát, az betérjen hozzánk. Ezért létrehoztuk az első szendvicsbárunkat. Az ide betérő fiataloknak tanúságot tehettünk a hitünkről. Arról a tapasztalatról, ami a szeretetkapcsolatunkat jelenti Istennel. A hely kialakítása teljesen ugyanolyan volt, mint akármilyen más vendéglátó helységé, azzal a különbséggel, hogy az asztalokra egy-egy Bibliát is odatettünk. Valamint, hogy a háttérben egy kápolnát alakítottunk ki, ahol állandó szentségimádás folyt. Így, ha egy fiatallal elindult egy beszélgetés, a kápolnában imádkozhatunk érte a végén. Végül a megszólított fiatalok egyfajta evangelizációs útra léptek rá, és ők is tovább akarták adni mindazt, amit megtapasztaltak. Ők is elkezdtek evangelizálni. Így született meg a közösségünk.

– A dinamikus, fiatalos könnyűzene milyen szerepet tölt be a közösség céljainak elérésében?

– A fiatalokat evangelizálva, a művészet, a zene nagyon hatásos eszköz a fiatalok elérésében. Különösen az imádság és az evangelizáció során. Ez két irány, amelyek kiegészítik egymást. Nagyon hamar a közösségben sok olyan zene született, amely az Istennel való kapcsolatot igyekezett kifejezni. De azonnal érezhető volt az az igény is, hogy a zenén és a művészeten keresztül elérjük a fiatalokat. Az aktuális, közkedvelt ritmust és zenei stílust használtuk mindeközben. Elkezdődtek tehát azok a fesztiválok, amelyeket kezdetben Brazíliában szerveztünk. Tehát a zenének alapvető értéke van a közösségben már a kezdetek óta. A dicsőítő muzsika egyenesen éri el a szívet, és megnyitja azt. Az értelmünket is megvilágosítja. Képes elérni, hogy a mi saját akaratunkat alá tudjuk vetni Isten jelenlétének és erejének.

– Az éppen kedvelt zenei stílus használata nem került soha ellentétbe az egyház hivatalos zenei nyelvezetével? Hiszen köztudott, hogy a Katolikus Egyház hivatalos hangszere az orgona.

– A hagyományos liturgikus zene egyértelműen és élő módon létezik az egyházban. Ugyanakkor létezik az a liturgikus zene is, ami új formákat magára öltve jelenik meg. Ferenc pápa az egyházzenéért és a liturgiáért felelős vezetőkkel való közelmúltbéli találkozóján azzal bátorította a jelenlevőket, hogy mindig azt segítsék elő – amely az egyház történetében mindig is megtörtént – , hogy a liturgikus egyházi zene a mai emberhez szóljon, és ezzel egyidejűleg segítse abban, hogy ő dicsőítse Istent és hálát adjon neki. Nyilván nem tagadhatjuk le a gregorián zene, a hagyományos egyházzene szépségét és értékét. Ugyanakkor tudjuk azt, hogy a mai generációk új formában tudják kifejezni az ő dicsőítésüket, az ő imádatukat Isten felé. Fontos az, hogy az új zenei formák valóban segítséget nyújtsanak az embereknek, hogy beléphessenek az isteni misztériumba. Az eucharisztia misztériumába. A mi tapasztalatunk a közösségben, Brazíliában is, hogy nagyon nyitottak az emberek erre az új zenei megfogalmazásra, amellyel kifejezzük az Isten iránti imádatunkat. De nagyon fontos, hogy akik ezeket az új formákat használják, azok is tisztelettel legyenek a liturgia iránt.

– Budapesten a Józsefvárosban működik a közösség magyarországi központja. Sikeresnek mondható az itteni munka, nyitott a magyar egyház és társadalom a Shalom Közösség által képviselt értékek befogadására?

– A közösség magyarországi missziója Európában a legdinamikusabban nő. A karizmának éppen az a tulajdonsága, hogy az adott időben hasznos az egyház számára. Egy karizmát Isten ajándékának tekintünk, ha látjuk annak gyümölcseit. Amikor a magyar misszió hat, többségében fiatalokból álló imacsoporttal működik, és látjuk az új, születendő hivatásokat, megtapasztaljuk azt is, hogy a kezdeti szándék és cselekedet megsokszorozódik a fiatalokért az egyházban. Mert a Shalom Közösség nem önmagáért létezik, hanem, hogy szolgálja az egyházat és benne a fiatalokat. Hiszem, hogy a közösségünk karizmája hasznos, és a magyar nemzet javára van, a budapesti és összességében a magyar fiatalokat segítve.

Fotó: acampsfestival.org, comshalom.org