30 évvel ezelőtt szűnt meg az Állami Egyházügyi Hivatal, amely az egyházak és papság felett állva sokrétű feladatkört látott el: nemcsak ellenőrizte a klerikusokat, hanem egy részüket fel is használta a pártállam céljainak elérésére. Soós Viktor Attilát, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának tagját kérdeztük arról, hogy az intézmény pontosan milyen feladatkört látott el, és hogyan tette ezt.
A történész kifejtette: az Állami Egyházügyi Hivatalt 1951-ben hozta létre az Országgyűlés a Magyar Dolgozók Pártjának javaslatára. Az intézmény – amelyet szovjet mintára állítottak fel – a pártállam időszakában, egészen 1989-ig működött, feladata az MDP, majd MSZMP egyházpolitikai akaratának végrehajtása, illetve bizonyos esetekben annak megfogalmazása, finomhangolása volt.
Az ÁEH esetében egy központi, államigazgatási szervről beszélhetünk tehát, amely a kezdeti időszakban a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium egyes feladatköreit átvéve önállóan működött. Az ’56-os forradalom után, 1957 és 1959 között a Művelődésügyi Minisztérium egyik főosztálya lett, 1959-ben azonban ismét önállóvá vált. A hivatal élén az elnök állt, azon belül az egyes évtizedekben különböző szervezeti egységek működtek, közvetlen alkalmazottjainak száma általában 50-60 fő volt.
A hivatal a gyakorlatban szerteágazó feladatokat kapott. Az ÁEH minden püspökségre úgynevezett püspöki alkalmazottat delegált, ők ellenőrizték a az egyházmegyék működését. Ezenfelül minden megyébe egyházügyi előadót küldött, az ő feladatuk elsősorban szintén az ellenőrzés volt a megyei pártállami szervekkel, illetve társadalmi szervezetekkel együttműködve – fejtette ki Soós Viktor Attila.
Elsőáldozásra érkező gyerekek a katolikus templom mellett, 1951-ben. Forrás: Fortepan
Az 1960-as évektől kezdve az intézmény részt vett a Kádár-rendszer nemzetközi elfogadtatásának elősegítésében is – a nemzetközi egyházi szervezetek felé is igyekezett nyitni, sok kérdésben próbált együttműködni velük – részletezte a történész.
A hivatal ennek megfelelően állandó kapcsolatban állt a Vatikánnal, a Keresztény Békekonferenciával, illetve az Egyházak Világtanácsával is. Az ÁEH elnökei és munkatársai 1963 és 1989 közt összesen 63 alkalommal tárgyaltak a Vatikán képviselőjével Magyarországon vagy Rómában.
hirdetésEmellett az intézmény a belpolitikai konszolidációban is szerepet vállalt. Számos olyan klerikusról tudunk, aki békepapként vagy ügynökként konszolidálta a rendszert, az ő megkörnyékezésükben is szerepe volt az ÁEH-nak – taglalta Soós Attila.
A történész hangsúlyozta: a hivatal a vallásra és az egyházakra vonatkozó törvények előkészítésében is részt vett. Ők készítették elő például az 1957. évi 22. törvényerejű rendeletet is, amely az egyik legfontosabb vallási-egyházi vonatkozású rendelkezés volt – részletezte.
Az intézmény nemcsak felügyelte az egyházi-vallási életet, hanem bizonyos mértékű irányítást is gyakorolt felette. Ők hagyták jóvá azt is, hogy melyik pap milyen egyházi tisztséget és hol tölthet be.
Sőt, a hivatal statisztikákat is készített arról, hogy az egyes településeken milyen az emberek vallásos élete. Bár a hívek nem tudtak róla, az ÁEH számon tartotta, hogy hányan vettek részt az adott évben az úrnapi körmeneten, hány embert kereszteltek meg, vagy például hány egyházi házasságot kötöttek – részletezte a történész.
Búcsú a pálosszentkúti kegyhelyen, 1969-ben. Forrás: Fortepan
Az intézmény tevékenységere azonban úgy lehet teljes rálátást nyerni, ha megnézzük a Belügyminisztérium azon eljárásait is, amelyek az egyházakat érintették. Az ÁEH egyfajta legális ellenőrző szerv volt, működését kiegészítette a belügyminisztérium operatív, titkos információgyűjtése, illetve akciói is. A két szervezet közt komoly együttműködés és átfedés volt, nagyon sokan ugyanis a belügyminisztériumból érkeztek az Állami Egyházügyi Hivatalba – mutatott rá Soós Attila Viktor.
Az ÁEH a belügyminisztériumot sok esetben az egyházi személyek ellen való akcióban is segítette. Ilyen volt például az 1961-es Fekete Holló-ügy, amelynek előkészítését az ÁEH is segítette. Azokat a papokat, akiket reakciósnak tartottak, megpróbálták úgy befolyásolni, hogy azzal a belügy munkáját segítsék elő. Illetve ők léptek fel azokkal a személyekkel szemben is, akik ellen nem lehetett eljárást végrehajtani. Előfordult például, hogy egy egyházi vezetőt rábírtak arra, hogy a nemkívánatos papokat egy olyan plébániára helyezzék át, ahol kevés befolyásuk maradt – fejtette ki.
Hirdetmény 1979-ből. Forrás: Fortepan
A hivatal megszűnése kapcsán a történész kifejtette, hogy az ÁEH megszüntetését még a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa hajtotta végre, rendelet útján. Az 1990-es, vallásról és egyházakról szóló törvény pedig direkt rögzítette azt, hogy ehhez hasonló szervet ne lehessen újra létrehozni.
Hozzátette azonban azt is, hogy az ÁEH-korszak tisztviselői, valamint az 1989 júniusa után kinevezett egyházügyi tisztségviselők közt némi átfedés látható. – Az ÁEH megszüntetése után rövid időre az egyházakkal való kapcsolattartást a Minisztertanács Egyházpolitikai Titkársága vette át; ennek ugyanaz a Sarkadi Nagy Barna lett a vezetője, aki korábban az ÁEH elnök-helyettese volt. Ehhez hasonlóan a megyékben az egyházügyhöz kötődő tisztségeket is korábbi ÁEH-alkalmazottak látták el sok esetben – mutatott rá.
Kiemelt kép forrása: Fortepan
