A barátság kialakulása nem ösztönös, nem biológiai szükség mentén alakul ki. A legszabadabb és legegyetemesebb kapcsolat két ember között – állítja Pécsi Rita neveléskutató. Fenntartásához erőfeszítésre van szükség. A leghatékonyabban segíti a személyiség érését, illetve az önszereteten való felülemelkedést.

Jézus legfelemelőbb gesztusa, hogy barátainak hívja tanítványait. Természetesen a norma ez: szeretni a másikat, mint önmagunkat. De van ráadás! Ez a barátság. Isten ajándékaként éljük meg egymást – és fölmelegszik a szívünk.

– A mai tapasztalat sajnos az, hogy a mindennapi tevékenységünkhöz kapcsolódó közösségek (osztálytárs, munkatárs, team) nem hozzák meg a barátság gyümölcseit: a kölcsönös elfogadottságot, az érzelmi egymásra hangoltság energiáit – véli a szakember.

Gyermekeink fejlődését segítjük, ha a barátságok kialakulásához biztosítani tudjuk a körülményeket kötetlen kis közösségek létrejöttével. Barátságok kialakulására ragyogó lehetőséget kínálhat egy tábor, kirándulás vagy a közös munka.

Fotó: Pixabay

– A barátság legfontosabb játékszabályai egyúttal életünk legerősebb tartóoszlopai lesznek: Ne add föl magad, de fogadd be a másikat! Állandó tréning a másik embert a hibáival együtt nagynak látni, a szabadságát mindenkor meghagyni – mutat rá Pécsi Rita, aki szerint a barátsághoz hozzátartozik az őszinteség, a bizalom, a megbocsátás kockázata. Az „ismerlek, mégis szeretlek” kitartó hűsége. A barátság jól tűri a távolságot, az öregedést, a testi-lelki változások próbáit.

– Nem a versengésre, az egyéni siker történeteire, hanem az önfeláldozó barátságok megrendítő tanúságaira van szükség – véli a neveléskutató, aki a barátság időtállóságára egy történetet osztott meg.

A presszóban egy bácsi ezt kérdezte tőlem: – Tudod mi az a barátság? Válaszolni akartam, de félbeszakított: – Látod azt az embert annál az asztalnál? Ő a legjobb barátom. ’39-ben születtünk, együtt nőttünk fel. Mindennap idejártunk. Ittunk egy feketét, és elolvastuk az újságot. Azaz ő olvasta fel nekem, mert én nem tudok olvasni. Mindig együtt voltunk. Aztán ’78-ban összevesztünk. Azóta nem beszélünk, nem is köszönünk egymásnak. De mindennap idejövünk a szokott időpontban. Külön asztalhoz ülünk. Mindketten megisszuk a feketét. Ő mindennap fogja az újságot, és hangosan felolvassa. Az emberek azt hiszik, bolond, de ő értem teszi. 1978 óta – mesélte az arisztotelészi két testben lakozó egy lélekről Pécsi Rita, neveléskutató.

A barátságról szóló írás teljes terjedelmében itt olvasható.

Forrás: Magyar Kurír