A Magyar Hírlapban nemrég megjelent írás arra mutat rá, hogy az 1980-as évek során kialakult egy új politikus-generáció az MSZMP-n belül, amelynek tagjai az idősebb kommunistákhoz képest realistább, a nemzeti érdekeket sokkal inkább figyelembe vevő politikát képviseltek.

E politikusok egyike volt Németh Miklós, a rendszerváltás előtti időszak utolsó miniszterelnöke is, aki – az általa megvalósított józan politikával – maga is elősegítette a rendszerváltás békés és akadálymentes megvalósulását. 

Pozsgay Imre államminiszter és Németh Miklós miniszterelnök díszőõrséget áll a ravatalnál Nagy Imre 1956-os miniszterelnök és mártírtársai ünnepélyes búcsúztatásán a Hősök terén, kivégzésük 31. évfordulóján. Fotó: MTI/Friedmann Endre

A miniszterelnök saját, a korszak kommunista elvárásaitól eltérő véleményét is meg merte fogalmazni Nagy Imre személye kapcsán, akinek rehabilitálása a rendszerváltás szimbolikus jelentőségű eseménye volt. Németh Miklós az ’56-os miniszterelnök újratemetésének napján, 1989 június 16-án a Magyar Nemzetben  Jó lenne, ha együtt mennénk tovább címmel közölt írásában emlékezett meg elődjéről.

Cikkében egyrészt kiemelte, hogy 1956 és 1989 közt a társadalom meglehetősen torzított képet kaphatott Nagy Imréről. Megfogalmazása szerint a volt miniszterelnök alakja  „csak sűrű ködfüggönyön keresztül” volt látható akkortájt a társadalom számára. 

E ködfüggönyt szétoszlatva azonban kiderül, hogy Nagy Imre a magyar történelem egy rendkívül nehéz korszakában a nemzet vezetőjévé vált:

hirdetés

„A korra, amiben élt, nem a türelem volt jellemző. Gyakran öltek és csak ritkán temettek tisztességgel” – írta. 

Véleménye szerint Nagy Imre azért is válhatott a nemzet vezetőjévé 56-ban, mert  „nem volt parafa politikus”, kiemelkedett az őt körülvevő, vörös drapériával körített szellemi szürkeségből és a nemzet érdekeit figyelembe vevő politikát valósított meg.

„Nagy Imrét belső értékek vezérelték, ezért tudta életének szellemi és erkölcsi lényegét nekünk és az utánunk jövőknek átadni” – fogalmazott Németh Miklós. 

Németh továbbá arra is felhívta a figyelmet, hogy a diktatúrából megmenekülő nemzetnek nem bosszúra, hanem megbékélésre van szüksége: „Most olyan a magyar helyzet, hogy csak együtt lehetünk győztesek vagy vesztesek. Ha összefogunk, győzhetünk… Győzelmi esélyt csak az adhat, ha nem azért tárjuk fel a bűnt, hogy büntessünk, hanem azért, hogy ne kövessük el még egyszer.”

A miniszterelnök írása epilógusában abbéli reményének adott hangot, hogy a múlt traumái mentén szétforgácsolódott magyarság az államszocializmusból felszabadulva a fentiek jegyében képes lesz a közös célok megvalósítása érdekében összefogni:

„Más-más utakat megjárva, különböző oldalról érkezünk a ravatalhoz. Jó lenne, ha együtt mennénk tovább.”

Címlapfotó: MTI/Soós Lajos