A Székesfehérvári Egyházmegye Piliscsabán szolgáló papja a Nagymarosi Találkozó egyik előadójaként személyes tapasztalatait osztja meg a rendezvényre érkező fiatalokkal. A vasanap.hu-val készült beszélgetésben a cölibátussal kapcsolatos viszonyáról is vallomást tesz. Minden nap a legalább fél órás szentségimádásban és minden egyes gyóntatásban Jézus Krisztus felszabadító jelenlétét éli át.
– Milyen üzenetet viszel a Nagymarosi Találkozó fiatal résztvevőinek fiatal papként?
– Száraz Laci atyával tartjuk közösen a főelőadást. El akarjuk mondani, hogy nekünk, papok számára mit jelent a gyónás és a gyóntatás. Én azt szeretném majd részletesebben kibontani, hogy emberi szempontból mit jelent a bűnbánat. Laci atya arra világít rá, hogy Isten szempontjából mit jelent a mi bűnbánatunk. Végül együtt beszélünk majd arról, hogy ez a két nézőpont miként találkozik éppen a szentgyónásban, a bűnbánat szentségében. Egy praktikus önvizsgálati módszert is bemutatunk és közösen elgyakorolunk a jelenlévőkkel, amely segíthet a helyes bűnbánat megélésében. A képmeditáció révén elmélyülünk az irgalmas Atya szívének hatalmas titkában.
– Mit jelent számodra a papság?
– Amikor valaki ezt a kérdést teszi fel nekem, mindig kettéosztom a válaszadást. Egyik részét a papságra, a másik részét a cölibátusra vonatkoztatom. Ez kezdetben nem volt feltétlenül egymást feltételező, kötelezően összekapcsolt élethivatás. Aki pap volt, nem biztos, hogy elhívást kapott a nőtlen életformára. A katolikus egyházban ez mégis állandósult. Amikor éreztem, hogy Jézus papnak hív, igent mondtam rá. Mivel azonban azt láttam, hogy az egyház ezt a cölibátushoz köti, ezért engedelmességből arra is igent mondtam, a szemináriumi évek alatt pedig erre is éreztem Isten meghívását. Azt is láttam a papszentelés környékén, hogy nemcsak Isten hív engem, hanem az embereknek is javára lesz, ha én Jézus papja leszek. Néhány év papi gyakorlat után azt tudtam mondani:
hirdetésazért vagyok pap, mert ebben az állapotomban tudom Istent legjobban szeretni.
Jelenleg is ez az indok élteti a papságomat.
– Milyen az a cölibátus, amelyre Isten téged személyesen meghívott?
– A cölibátus számomra küzdelmet és kincset jelent egyszerre. Kincset, mert megtapasztaltam, hogy az intimitást Istennel és a többi emberrel ezáltal tudom megélni. Szeretni is ezáltal tudom jobban Istent és az embereket is.
– Szívesen gyóntatsz?
– Noha a gyóntatásban mások bűneit kell meghallgatnom, nekem mégsem jelent terhet. Papként szinte soha nem mondok nemet arra, ha valaki gyónni szeretne. A gyóntatások során látom, hogy az emberek szabaddá válnak. Paradox módon engem is szabaddá tesz. Minél hosszabban gyóntatok, annál szabadabbá válok, azzal együtt, hogy fizikailag és szellemileg meglehetősen fárasztó, hogy mindenkire szeretettel tudjak figyelni. Nagyon sok kegyelmet is kapok, hogy elengedjem mindazt, amit hallok. Amikor gyóntatok, a bűnbánat szentségében Jézus teljesen bizonyosan jelen van. Vagyis ott lehetek az irgalmas Jézus jelenlétében én is. Ez pedig jó!
Jézus jelenléte tesz engem szabaddá.
– Egyfajta ördögűzésnek is felfogható a gyónás?
– Általános választ nem lehet adni erre a kérdésre. A rossz több dologból származhat: az emberi természetből, a világból vagy a démontól. Ha az ember bűnt követ el, az a három forrás bármelyikéből eredhet. A gyónás mind a háromtól megszabadít, és segít abban, hogy a rossz forrásaitól távolabb kerüljön az ember.
– Mit szól a sátán ahhoz, hogy az ember kibékülhet Istennel?
– Biztos, nem örül, hogy mi jóban vagyunk Jézussal. A szellemi teremtmények magasabb rendűek az embernél, aki szellemi és testi létező egyszerre. A démonok a szabad döntésük miatt kiestek az isteni szférából, ezáltal véglegesen és velejükig romlottakká váltak. Ebből a szempontból viszont az ember alatt helyezkednek el. A démonok szellemi teremtmények lévén nem tudnak módosítani az egyszer meghozott döntésükön. Mi, emberek azért tudjuk módosítani a döntéseinket, mert testi létezők is vagyunk. A szellemi döntéseinknek az időben van kifutásuk a testi mivoltunk miatt. A szellemi létező a döntésének minden szempontrendszerét látja, ezért nem fog rajta módosítani.
Az embernek van lehetősége megtérni.
– Beer Miklós püspök az egyház személyes kapcsolati részét hangsúlyozza. Milyen módon tud ez ma megjelenni a fiatalok irányában?
– Egyre személytelenebbé válik a világunk. A különböző lehetőségek révén egyre közelebb kerülhetünk egymáshoz, mégis egyre távolabbra jutunk, elszigetelődünk. Nagyon sokan keresnek meg engem személyes beszélgetés és lelki vezetés igényével. Szívesen vállalom ezeket, mert látom az igényt, hogy az emberek perszonális módokon is akarnak kapcsolódni az egyházhoz. A jövő abban rejlik, hogy engedjük a felszínre jönni ezeket a személyes kapcsolati igényeket, amelyek a lelki kísérésre vonatkoznak, ám egyre több olyan emberre is szükség lesz, aki nem papként szolgál, viszont képes meghallgatni és megfelelő tanáccsal ellátni a kérdéssel érkezőket. A legújabb összesítés szerint 2110 – átlagéletkorát tekintve hatvan éves – pap jut erre a közel tízmilliós országra. Ebből az következik, hogy a hívek lesznek a hívek személyes kísérői. A pap személye soha nem lesz elhanyagolható. De
egyre több laikust kell bevonni a személyes kísérés szolgálatába.
Fotó: Nagymarosi Találkozó, Facebook
– A Nagymarosi Találkozón hogy tudod megélni a személyes kísérés lelkületét?
– Példáimon keresztül, illetve azáltal, hogy azon vagyok, minél inkább önmagamat tudjam adni. A pasztoráció elsődleges közege a saját életem. Minél hűségesebb vagyok Istenhez és önmagamhoz, annál inkább meg tudom jeleníteni mások felé a személyességet.
– Van olyan gyónási élményed, amikor mint gyónó is megtapasztaltad a szabadulás élményét?
– Tavaly, hétéves papként elvégeztem a harmincnapos szent ignáci lelkigyakorlatot, amelynek a végén egy életgyónás van. Nem volt túl hosszú maga a gyónás, de a pap feloldozására
szó szerint átélhettem, ahogyan Jézus átölel. A bűneimmel együtt ölelt át.
Ölelése következtében azonban megszabadultam a bűneimtől. Havonta el szoktam menni gyónni.
