A kommunista diktatúra éveiben elindult ifjúsági találkozó valódi lelki erőműként működik a Dunakanyarban. Sillye Jenő és a környékbeli atyák odaadó hitéből és egyházszeretetéből született alkalmakról feltöltődve, belső megerősödéssel, új barátokkal és a keresztény könnyűzene legszebb magyar énekeivel térnek haza a fiatalok. Beer Miklós püspök maga is részt vett a találkozók létrejöttében már szinte a kezdetektől. A május 18-i, 16:00 órakor kezdődő szentmise főcelebránsa szerint az egyháznak meg kell hallgatnia a fiatalokat, amelynek során fontos a személyes törődés.
– Az ifjúsági találkozó főcelebránsaként milyen üzenetet visz a fiataloknak Nagymarosra?
– A tékozló fiú esetéhez hasonló üzenetű evangéliumi történet az elveszett bárány hasonlata. A jó pásztor – nem megfeledkezve természetesen a meglévő kilencvenkilencről – szenvedélyes szeretettel az egyetlenegy után megy. Azt szeretném egy kicsit jobban kiemelni és a fiatalokkal is láttatni, hogy legyen meg bennünk a bizalom, hogy Jézus a szabadságunkat tisztelve utánunk jön, nem hagy elveszni. Számon tart, nem felejt el bennünket. Hasonlóan az emmauszi történethez, amikor Jézus a tanítványok után jön. Kíséri őket. Az, hogy ő kísér bennünket, egy nagyon fontos mozzanat akkor, amikor bűnbánatot tartunk. Nem szabad elfelejtenünk, hogy neki ebben a pillanatban is fontosak vagyunk.
– Milyen módokon fejezi ki az egyház ezt a jézusi, irgalmas lelkületet?
– Be kell vallani, hogy nagy hiány az egyház lelkipásztori szolgálatában éppen ez a kísérés. A bűnbánattartásban, a gyógyításban a személyes törődést kellene eltanulnunk Jézustól. Ferenc pápa is hasonlóra buzdít.
hirdetés– A nagymarosi ifjúsági találkozók meg tudják, meg tudták jeleníteni ezt a személyes törődést?
– Akár Major Sanyi bácsi, akár Beton atya, Kerényi Lajos atya vagy Horváth Pista bácsi és a többiek mind – Brückner Ákos atya, Kállay Emil atya a legkeményebb kommunista időkben is ezt a személyes kötődést és kísérést jelenítették meg.
Sillye Jenő (j) és Borka Zsolt keresztény zenészek a Nagymarosi Találkozón; Fotó: a találkozó Facebook-oldala.
– Sillye Jenő a héten megjelent és a mostani Nagymarosi Találkozón is kapható, illetve dedikáltatható könyvében úgy emlékszik vissza, hogy az atyák magukkal hozták fiataljaikat a találkozóra, nem csak elküldték őket, hogy vegyenek részt azon…
– Igen, ez így volt valóban. Az atyai ház létének a megjelenítése és hangsúlyozása nagyon fontos volt korábban, és szükséges ma is.
– De hazatalálnak a mai fiatalok az egyházba? Egyáltalán otthonosnak mondható ma az egyház számukra?
– Ferenc pápa nem egyszer hangsúlyozza annak fontosságát, hogy ne csak elvárásokat támasszunk a fiatalok felé, hanem hallgassuk is meg őket. Ahogy ő mondja: a fiatalok az egyház jelene. Vagyis nem a jövője pusztán, hanem itt és most fontosak ők az egyház számára.
– Meg tudja hallgatni az egyház a kérdésekkel érkező fiatalokat?
– A mai társadalmunk változásainak következményeként is elmondható, hogy ma egyre kevesebb az úgynevezett „bölcsőkeresztény”, aki szinte az anyatejjel szívta magába az egyházban való élet szépségét és közösségi dinamizmusát. Sokkal többen vannak már azok, akik egyszer csak rácsodálkoznak, hogy valaki meghallgatja őket a kérdéseikkel, számon tartja őket szeretettel, mint a pásztor azt az elveszett bárányt – mert ki tudja, hogy milyen családi háttérrel érkeznek.
– A papnevelésben megjelenik az erre való felkészülés?
– Mindenképpen fontos szempont valahogyan átadni a papnövendékeinknek ezt a „jó pásztori” lelkületet, a személyes törődés fontosságát.
