A nagyszombatot megelőző napokban volt lehetőségünk lélekben átélni mindazokat a szent cselekményeket, amelyeket a katolikus liturgia elénk festett. Minden bizonnyal kíváncsian várjuk a folytatást. Vajon mindennek vége Jézus kereszthalálával? Láthatjuk, hogy a sír nem tart fogva örökké. A kő elgördül, az üzenet elhangzik: „nincs itt, feltámadt!". Kelemen Imre atya segítségével gazdagítsuk lelkünket a katolikus liturgia húsvét éjjeli vigília szertartásának kincseivel!
A húsvéti vigília szentmiséje már valóban a feltámadásról szól. Ez már a vasárnaphoz tartozó előesti liturgia, amely összetett és hosszú, ám gazdag tartalommal. Az egész év legkiemeltebb és talán leglátványosabb liturgiai cselekményéről van tehát szó.
A tűzszentelés során a templomok előtt tüzet gyújtanak, amelyet megáld a pap. Innen veszik majd a parazsat a füstölőhöz, erről gyújtják meg a húsvéti gyertyát. A fény, a világosság a feltámadás üzenetét hordozza.
A meggyújtott húsvéti gyertyával a sötét templomba vonulunk be, amelynek során háromszor énekli a diakónus: „Krisztus világossága, Istennek legyen hála”.
hirdetésMeghirdeti a liturgia, hogy Jézus feltámadt.
A húsvéti gyertyáról ennek a hitnek örömteli továbbadásaként a hívek kézben tartott gyertyái is kapnak a központi lángból, amelyet egymásnak adnak át az emberek.
Amikor a sok kis gyertya fényessége betölti a templomot, felcsendül az ősi dallamú húsvéti örömének, amelyet szintén a diakónus énekel.
Ezt követően érkezünk el a virrasztást kifejező igeliturgiához, amely hét ószövetségi olvasmányt, egy szentleckét az újszövetségből és az evangéliumot tartalmazza. A hét olvasmány közül kiemelt helyet foglal el az Egyiptomból való kivonulást elbeszélő történet, hiszen a húsvét ószövetségi előképe jelenik meg benne.
Az utolsó olvasmány és a szentlecke között a „Dicsőséget” ünnepélyesen intonálja a pap. És ebben a pillanatban megszólalnak újra a harangok, a csengők, az orgona és más hangszerek.
Ekkor gyullad ki minden fény, és átélhetjük Jézus dicsőséges feltámadását.
Az evangélium előtti háromszor intonált „Alleluja” pedig az örömhír valódi harsonájaként vezeti fel a feltámadás eseményét elbeszélő evangéliumi szakasz felolvasását.
Ezután a szentmise minden egyéb miséhez hasonló módon folytatódik. Amennyiben vannak – általában felnőtt korú – keresztelendők, az egyház ősi szokása szerint ekkor kapják meg a beavató szentségeket. Ők ilyenkor nem csak a keresztelésben, hanem a bérmálásban és az oltáriszentség vételében is részesülnek. Eközben
az egész hívő közösség megvallja, megújítja a hitét, égő gyertyákkal a kezükben.
A szentmisét követően – magyar szokás szerint – következik a feltámadási körmenet. Ez sok országban nem létezik, számos helyen pedig a húsvétvasárnapi ünnepi szentmisét követő időszakra tolódik át. Bárhogyan is van, fontos tudatosítani magunkban, hogy nem az legfontosabb, hanem a szentmise, és abban Jézus ünneplése.
A keresztények ősi szokás szerint ezen a napon nem boldog, áldott vagy kellemes húsvétot kívánnak egymásnak, helyette inkább az apostoloktól megőrzött hittel biztatják egymást, és osztják meg minden testvérrel hitük örömhírét:
„Krisztus feltámadt, alleluja! Valóban feltámadt, alleluja!” .
