A bíboros szentbeszédében kifejtette, hogy Jézusra ránehezedtek a mi mostani bűneink is. Az ő átható tekintete behatol a mi életünkbe is. Ha vele virrasztunk, ha vele imádkozunk, ha ezekben a napokban követjük őt a keresztúton, ha nagycsütörtökön, vagy nagypénteken részt veszünk az imádásban vagy meglátogatjuk a szentsírt, akkor kifejezzük, hogy társai akarunk lenni, hogy nem akarjuk magára hagyni őt az értünk vállalt szenvedésben.

Erdő Péter hozzátette, az ünnep alkalmat teremt arra is, hogy valóban megvizsgáljuk életünket. A hétköznapjainkat, azokat a helyzeteket, amikor azt gondoljuk, minden rendben van. Rá fogunk jönni, hogy mennyi önzés és szívtelenség maradt az életünkben. Most van ideje az önvizsgálatnak, a bűnbánatnak, a jó elhatározásoknak, a jó szentgyónásnak. Ne gondoljuk, hogy nem tudunk megváltozni.

A bíboros emlékeztetett, hogy az első keresztény vértanúk is Krisztus erejében viselték el a szenvedést. Hangsúlyozta, hogy megváltozni, Jézushoz szeretetben csatlakozni sohasem késő.

hirdetés

A virágvasárnapi szentmise a bevonulásra emlékező körmenettel kezdődött. A hívek pálmaágakkal és barkákkal köszöntik ilyenkor a templomba bevonuló papot és kíséretét, ahogy egykor a jeruzsálemiek is hódoltak Krisztus előtt.

Virágvasárnap a liturgia részeként a pap megáldja a hívek által hozott barkákat és azt mondja: Mindenható, örök Isten, szenteld meg áldásoddal ezeket az ágakat, hogy mi, akik most örvendezve lépünk Krisztus Király nyomába, őáltala egykor az örök Jeruzsálembe is eljussunk.

A liturgiában Virágvasárnap elhangzik Jézus szenvedéstörténete, a passió. A katolikus egyház ezzel fejezi ki, hogy a dicsőséges bevonulás Jeruzsálembe a kezdete annak az eseménysornak, amely Jézus szenvedésével és halálával folytatódik, majd feltámadásával teljesedik be, elhozva ezzel a megváltást, amely az örök élet reményét táplálja minden hívőben.