Ferenc pápa nem engedte a gyűrűcsókot, már tudjuk, miért

Óriási vita kerekedett abból a napokban készült videóból, amelyen úgy tűnik, hogy Ferenc pápa nem igazán engedi, hogy a hívek tiszteletük jeleként megcsókolják a gyűrűjét. A nagy felháborodás következtében a Vatikán szóvivője csütörtökön közölte, hogy pusztán higiéniai megfontolások vezérelték a szentatyát – nem akarta, hogy a hívek elkapjanak valamilyen betegséget.

Futótűzként terjedt az interneten az a vasárnap készült videó, melyben Ferenc pápa a loretói Szent Házban tartott mise után nem engedte, hogy a hívek a hagyományoknak megfelelően gyűrűjét megcsókolva köszöntsék. Kezét gyakran elhúzta, elrántotta a látogatók nagy meglepetésére.

A már-már komikus helyzettel kapcsolatban aztán rengetegen fogalmaztak meg komoly kritikát Őszentségével szemben, mivel egyes, főleg konzervatív hívők szerint az ügy ismételt bizonyítéka annak, hogy a pápa újabb évszázados egyházi hagyománnyal próbál meg leszámolni. Sokan megvédték az egyházfőt a támadásoktól, szerintük nem történt semmi komoly, és a kritikusok csak túlreagálják az egészet.

A pápai halászgyűrű ajakkal érintése egyébként bevett szokás katolikus körökben, jelképezi a pápai hivatal iránti elkötelezett tiszteletet és alázatot. Fontos, hogy a hagyomány nem az egyházfőnek mint személynek, hanem a gyűrűn keresztül valójában Szent Péternek és végső soron magának Jézus Krisztusnak szól. A gyűrű a pápa hivatali- és jegygyűrűje. Az elnevezés onnan ered, hogy Péter apostolsága előtt halász volt, illetve Krisztus szavaira, aki azt mondta tanítványának: „Ne félj, ezentúl emberhalász leszel!”. (Lk 5,10)

Vatikánváros, 2019. február 22. MTI/AP/ANSA/Giuseppe Lami

A csók tradíciója egyébként egészen a 13. századig nyúlik vissza, a II. Vatikáni Zsinat előtt a legtöbb országban bevett szokás volt, hogy üdvözléskor megcsókolják a püspökök gyűrűjét, ezzel kifejezve az egyházi hivatal iránti mély tiszteletet. Hosszú évszázadokig tartotta magát ez a szokás. Manapság azonban kevésbé tartják, ráadásul sem az evangélium, sem vallási dogma nem írja elő ennek szükségességét. Emellett, abban az időben, amikor a szokás kezdett kialakulni a magas egyházi rangú személyek komoly világi hatalommal is rendelkeztek. 

Az is érdekes, hogy nem Ferenc pápa volt az első, aki nehezményezte ezt a hagyományt. XVI. Benedek pápa állítólag formálisan is betiltotta a gyakorlatot, legalábbis ez olvasható Peter Seewald A világ világossága című interjúkötetében. 

Csütörtökön a Vatikán szóvivője végül bejelentette, a szentatya higiéniai okokból húzta el a kezét – nem akarta, hogy az emberek elkapjanak valamit a gyűrűcsók következtében – számolt be az MTI.

Mindezek fényében érdekes, hogy a pápa, habár nem szerette volna, ha a gyűrűjét ajakkal érintik, ő maga  gyakran csókol meg idegeneket. Például a kommunista rezsim alatt üldöztetést szenvedett albán bíboros kezét. De szívesen magához öleli a kisbabákat, akiket csókra nyújtanak neki, és  gond nélkül iszik az idegenek által felkínált kulacsokból. Úgy látszik a saját egészségét nem, csak másokét félti őszentsége.

(MTI, thetablet.co.uk)

Iratkozzon fel hírlevelünkre