A középkorban Kis Pipin frank uralkodó által létrehozott Pápai Állam az olasz csizma területének jelentős részét tudta magáénak: Róma környékétől egészen a Pó folyó vidékéig terjedt. Erre az államra támaszkodva a pápaság maga is a nemzetközi porond egyik jelentős szereplőjévé vált a középkorban és a kora újkorban.

Az újkori háborúk és politikai változások következtében azonban a Pápai Állam területe jelentős mértékben megcsappant. Az 1860-61-es itáliai forradalmakat követően területe már csak Rómára és annak környékére terjedt ki, s itt is csupán a Francia Császárság védnöksége biztosította a megmaradását. 

Az 1861-ben létrejött Olasz Királyság számára azonban Róma megszerzése is a kezdetektől fogva célkitűzés volt. A korszak olasz politikusai úgy gondolkodtak, hogy kizárólag Róma lehet az egységes Olaszország fővárosa.

A város megszerzésére végül a franciák és németek közt kitörő háború adott lehetőséget. 1870-ben az olasz csapatok Róma ellen vonultak és  szeptember 20-án be is vették a várost. A pápa ekkor tiltakozásképp bezárkózott az Angyalvárba, s nem volt hajlandó semmilyen módon kooperálni az olasz állammal, illetve Non expendit címmel kiadott bullájában a katolikus hívek számára megtiltotta azt, hogy közreműködjenek az olasz állam működésében.  

hirdetés

Róma elfoglalása kortárs ábrázoláson. Forrás: Wikimedia Commons

Az olaszok a törvénykezés útján valamelyest igyekeztek kárpótolni a pápát az elszenvedett veszteségekért. Az 1871-ben hozott garanciatörvénnyel „szentnek és sérthetetlennek” minősítették a pápa személyét, és „szuverénnek kijáró tiszteletet” rendeltek el számára az Olasz Királyságban. Nem rendelkeztek viszont arról – és  elsődlegesen a pápa ennek elmaradását hiányolta –, hogy a Szentszék és a pápa saját állami hatalommal rendelkezne.  Mindez végső soron azt eredményezte, hogy az elkövetkező, majdnem 60 év során a pápaság nem tudott olyan aktivitással részt venni a nemzetközi politikában, ahogy azt korábban tette. 

A mindkét fél számára kellemetlen helyzetben végül szép lassan megérett egy kompromisszum létrehozásának a szándéka. A pápaság részéről mindezt a pénzügyi-gazdasági erőforrások és a működéshez nélkülözhetetlen ingatlanok hiánya, az olasz állam részéről pedig az erkölcsi-politikai szempontok stabilizálása motiválta. A tárgyalások 1926-tól kezdve három éven át zajlottak, végül azonban nem maradtak eredmény nélkül. 

A Lateráni Egyezményt 1929. február 11-én írták alá. A Szentszék és XI. Piusz pápa képviseletében Pietro Gasparri bíboros államtitkár – a későbbi XII. Piusz pápa –, Olaszország képviseletében pedig Benito Mussolini szignózta a dokumentumot.

A Lateráni Egyezmény tartalmilag három részre tagolható: egy politikaira, egy pénzügyire, valamint az Olaszország és a Vatikán közti konkordátumra.  

A Vatikáni Állam területe, amely a kiegyezés révén jött létre. Forrás: Wikimedia Commons 

A politikai megegyezés részeként megerősítették, hogy Olaszország államvallása a római katolikus hit, rendelkeztek a Vatikán függetlenségéről és annak területéről, valamint a Vatikán területén kívül eső, a pápaság által birtokolt ingatatlanokról is. Továbbá megerősítették a pápa személyének szentségét és sérthetetlenségét.

A megegyezés pénzügyi vonatkozását az jelentette, hogy az olasz állam a Vatikán részére 750 millió líra készpénzt, valamint egymilliárd lirányi, 5 százalékos kamatozású olasz állampapírt adott át, ezzel rendezve az 1870-es események révén felmerülő kárigényeket. Ennek köszönhetően a Vatikán egy stabil pénzügyi alapot kapott, amely nagy mértékben segítette azt, hogy ismét kiterjeszthesse tevékenységi körét világszerte. 

A konkordátum biztosította az egyház joghatóságát az olasz államon belül, valamint az egyház védelmét is garantálta és eltörölték a korábban hozott egyházellenes törvényeket is. A megegyezés arról is rendelkezett, hogy az egyházi házasságokat Olaszországon belül polgári értelemben is érvényesnek kell tekinteni. Emellett általános iskolai szinten kötelezték a hitoktatást is, ugyanakkor a fentiek „kiegyenlítéseként” a papok számára megtiltották a politikai életben való részvételt.

A szerződés megkötése kapcsán kiadott emlékkép, rajta III. Viktor Emmánuel olasz királlyal, XI. Piusz pápával és Benito Mussolinivel. Forrás: it.wikipedia.org

A szerződést 1929. június 7-én ratifikálták. A Lateráni Egyezmény a fasizmus bukása után is érvényben maradt, bár 1958-ban módosították a megegyezést annyiban, hogy eltörölték azt a kitételt, amely szerint Olaszország hivatalos államvallása a római katolikus hit. A konkordátumot az második lateráni zsinatot követően az 1984. február 18-án kötött Villa Madama-i megállapodás váltotta fel. Ez utóbbi egy olyan keretszerződést jelent, amely a Vatikán és Olaszország közti további megegyezések feltételeit szabályozza.

A Lateráni Egyezmény megkötésének megörökítése egy montreáli olasz templom mennyezetének freskóján. Forrás: Wikimedia Commons/Tino Rossini

A Lateráni Egyezmény megkötése a katolicizmus és a pápaság modern kori történetének fontos mérföldköve. Lehetővé tette azt, hogy a pápaság az 1870 előtti időszakhoz hasonlóan ismét gyakorolhassa azokat a tevékenységeket, amelyek által a katolikus egyház aktív központja és a hit értékeinek letéteményese lehet. 

(Forrás: magyarkurir.hu, rubicon.hu. Kiemelt kép forrása: it.wikipedia.org)