Nagy Ottó: az új őrületek idején is meg kell őriznünk tartásunkat!

Az amerikai szokások és "ünnepek" átvételének okai között van, hogy elhagytuk saját népi és egyházi hagyományainkat - írja Nagy Ottó, aki egyben rámutat a fekete péntek - immáron hetekig tartó - veszélyére is.

Ha megtartottuk volna saját nemzeti, egyházi hagyományainkat, semmi szükség nem lett volna az amerikai szokások kritikátlan majmolására – mutat rá a Magyar Hírlapban megjelent publicisztikájában Nagy Ottó, aki hozzáteszi; ehelyett ott volt a piac, ott voltak a kereskedők, és máris ömlött mindenhonnan a Valentin-napi rózsaszín trutyi”, amit elsőként kezdtünk el utánozni az amerikai szokások közül. Hasonló hiba volt a halloween átvétele, ám a szerző megnyugtatásul jelezi azt is, szerencsére vannak olyan helyek is, ahol nem csak erről az amerikai szokásról beszélnek, “és nem ehhez kötik a lámpás felvonulást, hanem Szent Mártonhoz, s beszélnek a gyerekeknek a Pannóniában született püspökről és arról, hogyan osztotta meg köpenyét Jézussal”. 

A legújabb átvett szokás, a fekete péntek kapcsán pedig Nagy Ottó kifejti, némi reményre adhat okot, hogy a magyarok 57 százaléka véli úgy, a kereskedők sok esetben megtévesztik a vásárlókat, 45 százalékának pedig az a véleménye, hogy a fekete péntek felesleges kiadásokra ösztönöz. Majd felhívja a figyelmet: a “fekete péntekek” pünkösdi királyságában is meg kell őriznünk a tartásunkat. 

A cikk a Magyar Hírlap 2018. november 22-i számában olvasható.

Iratkozzon fel hírlevelünkre