vélemény

  • Vélemény

    Megrajzolt érzékenyítés

    El tudja képzelni, hogy az ikonikus TV Maci két fogmosás között elmagyarázná a gyerekeknek, miért jó dolog transzneműnek lenni? Vagy…

  • Vélemény

    Erkölcsi tévutak az egyetemes moralitás köntösében

    Az utóbbi hetekben két olyan esetre is felfigyelhettünk a médiában, amelyek során középiskolás diákok a tanóra keretében inzultálták tanáraikat. Ez…

  • Vélemény

    Nácizni csak pontosan, szépen

    Kunhalmi Ágnes emeszpés parlamenti képviselőnő az ATV egyik izgalmas műsorában hevesen tiltakozott a náci Nyírő Gyula Nemzeti alaptantervbe kerülése ellen.…

  • Vélemény

    Ungváry Zsolt: Sokkoló adatok

    Bizonyos idő után – stílszerűen szólva – immunissá válok a különféle világpánikokkal szemben. Most éppen a néhány hete még mindannyiunk…

  • Vélemény

    Az utolsó séta: megszelídített árnyékainkhoz

    Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél. (…) Aki hagyja, hogy megszelídítsék, az a sírás kockázatát is vállalja…

  • Vélemény

    Megvan a bűnbak: le az egyházi iskolákkal!

    Kiélezett küzdelem folyt a „Ki tud látványosabban és szívszaggatóbb módon aggódni a szegregáció miatt a Facebookon, otthonosra felfűtött körúti vagy…

  • Vélemény

    Európa harca

    A minap bécsi utam során a patinás belvárosban sétálva a Szent István-székesegyház felé vettem az irányt. A méltóságteljes templom sokat…

  • Vélemény

    Hont András szemüvege

    A Niedermüller Péter megjegyzése miatt tartott csütörtöki tüntetésen váratlanul levették Hont András szemüvegét az arcáról kézzel. Az ügy különös pikantériája…

  • Vélemény

    Fénynek lenni, hő nélkül

    A LED lámpa valami szokatlan, kékesfehér fénnyel borította be a fürdőszobát. A sampon, a fogkefék, de még saját tükörképem is…

  • Vélemény

    Ungváry Zsolt: Rend legyen!

    A rend nélkülözhetetlen a világ normális működéséhez. Tengernyi különböző szabály és ezek betartása garantálja a biztonságunkat, megkönnyíti az életünket, még…

'Fel a tetejéhez' gomb