vallásszabadság
- (H)arctér
Határozattal reagált az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa a Korán-égetésre
Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa szerdán határozatot fogadott el a vallási gyűlölettel kapcsolatban. A lépés ugyanakkor aggodalomra adott okot a…
- (H)arctér
Ki kell tartanunk amellett, hogy a vallásszabadság a hit megvallásának szabadságát is jelenti
A vallásszabadság a legalapvetőbb emberi szabadságjog, hiszen az ember legbensőjét érinti – mondta Michael Wallace Banach apostoli nuncius a Kossuth…
- (H)arctér
Kovács Zoltán: Az európai egység nevében nem büntethetnek egy tagállamot sem
Kovács Zoltán megjegyezte, az uniós csatlakozáshoz Kijevnek ugyanazokat a feltételek kell teljesítenie mint a többi országnak. Hozzátette, a tagállamok részéről…
- (H)arctér
A vallással szembeni védelem a vallásos emberek védelme helyett
Az Európai Parlament képviselői a május 3-i plenáris ülésen hivatalosan is elfogadták a Kisebbségek hit vagy vallás alapján történő üldözése…
- (H)arctér
Orbán Viktor fogadta a szír pátriárkát
II. Efrém Ignác egyike volt azon keleti keresztény egyházi méltóságoknak, akik levélben kérték Orbán Viktort, akadályozza meg az Európai Bizottság…
- (H)arctér
Szimpátiatüntetés lesz Budapesten Päivi Räsänen mellett
Kétéves börtönbüntetést is kaphat a finn kereszténydemokrata politikus, Päivi Räsänen amiatt, mert egy bibliai igeverset posztolt közösségi oldalán, Pál apostolt…
- Keresztényüldözés
A vallásszabadság védelmében hoztak létre bizottságot
A Trump-kormányzat alatt a tengerentúli vallásüldözés elleni küzdelemben szerepet játszó Samuel Brownback most saját országa felé fordult. Több vallási és…
- Keresztényüldözés
Päivi Räsänen a keresztény szólásszabadságért küzd a bíróságon
Räsänen sajtóközleménye A tárgyalás előtt Räsänen sajtóközleményt adott ki, amelyben leírja, nyugodt lelkülettel várja a bírósági tárgyalást. Arra hivatkozik, hogy…
- (H)arctér
Vallásszabadság a munkavállalásban
Scott Morrison miniszterelnök a javaslat benyújtásakor hangsúlyozta: a törvényjavaslat célja, hogy senkit ne különböztethessenek meg hátrányosan a hite miatt, és…
- Keresztényüldözés
Sokasodó erőszakos támadások az egyház követői ellen
A szervezet aggodalmát fejezte ki az egyház szolgálatában állókat érő fenyegetések miatt. Állításuk szerint a média 2021-ben legalább 17 gyilkosságról…