választások
- (H)arctér
A republikánusok iowai jelölőgyűlésein Donald Trump lett a győztes 96,6 százalékkal
A republikánusok Alig fél órával az urnák zárása után a republikánusok már – ha nem is a teljes eredményt –…
- (H)arctér
Netanjahu elsöprő győzelmet aratott a Likud előválasztásán
Netanjahu szerezte meg a párt szavazati joggal rendelkező és a szavazáson megjelent tagjai voksainak közel háromnegyedét, 72,5 százalékát, Gideon Szaár…
- Keresztényüldözés
Így látják a 2020-as amerikai választásokat a gyakorló katolikusok
Egy évvel a választások előtt az USA-ban is igyekeznek feltérképezni a választói véleményeket és megjósolni, hogy miképpen alakulhatnak a szavazás…
- Keresztényüldözés
„Olyan ideológiát építettünk, amely nem hódol be a kisebbségeknek”
A 2019 novemberében tartott Sri Lanka-i választásokon Gotabhaya Rajapaksát választották meg a nemzet új elnökének. A buddhista nacionalista szélsőségesek – kiváltképp…
- (H)arctér
Jelentős fölénnyel győzött a Konzervatív Párt
A legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt ugyanakkor az elmúlt több mint nyolc évtized legsúlyosabb vereségét szenvedte el. A 650 egyéni…
- Egyéb
Minél többet vesztünk most, annál többet nyerhetünk 2022-ben
„Veszteségeket, de nem vereséget szenvedtünk az önkormányzati választáson.” – írja Kiss István Béla a Magyar Nemzetben megjelent írásában. A szerző…
- (H)arctér
Közeledik a plakátok eltávolításának határideje
Az önkormányzati és nemzetiségi választáson induló jelölteknek és jelölőszervezeteknek november 12-éig – tehát a szavazásnap utáni 30 napon belül –…
- Keresztényüldözés
Nézőpont: A lengyelek a keresztény értékekre mondtak igent
A vasárnapi lengyel parlamenti választásokat megnyerte és akár egyedül is kormányt alakíthat az eddig kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párt,…
- (H)arctér
,,Salvini ideje nemsokára eljöhet”
Az Atreju a Fratelli d’Italia – azóta már megszűnt – ifjúsági tagozatának országos politikai, kulturális találkozójaként született 1998-ban, melyet azóta…
- (H)arctér
Sem a Likud, sem a Kék-fehér párt nem tud kormányt alakítani
A tizenhármas kereskedelmi tévécsatorna értesülése szerint a szavazatok közel kilencvenkét százalékos, nem hivatalos feldolgozottsága alapján a két legnagyobb párt harminckét-harminckét…