Soltész Miklós
- (H)arctér
„Nemcsak finomat adunk, hanem egészségeset is”
Soltész Miklós, a Pest megyei településen, a gyümölcsmanufaktúrában tartott tájékoztatón emlékeztetett arra, hogy a nővérek kismarosi beruházásait, köztük a manufaktúrát…
- (H)arctér
Soltész: fontos a nemzetiségek templomainak, egyházainak támogatása
Soltész Miklós azt mondta: nagyon sok minden szükséges ahhoz, hogy nemzetiségeink megmaradjanak, ilyen az anyanyelv ápolása, az oktatás-nevelés segítése, de…
- (H)arctér
Kilencszáz éves a premontrei rend
Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára köszöntőjében kiemelte: a premontrei rend része Magyarország történelmének, múltjának, jelenének…
- (H)arctér
Soltész Miklós államtitkár adományokat adott át Erdélyben
Az ebből az alkalomból szervezett sajtótájékoztatón az államtitkár mellett jelen volt Sajgó Balázs, a Gyulafehérvári Caritas lelki igazgatója, Korodi Attila…
- (H)arctér
Folytatódik az út menti keresztek felújítása Magyarországon
Soltész Miklós a nagybörzsönyi Szent Miklós-templom kormányzati támogatással megvalósuló felújításának bejelentésén tartott sajtótájékoztatón elmondta: a kormány ismét felhívást tesz közzé…
- (H)arctér
Soltész: Elemi kötelességünk a békét megőrizni
Soltész Miklós az „urivi áttörés” 78. évfordulóján a 2. magyar hadsereg katonái, a katonahősök és az áldozatok emlékére rendezett mécsesgyújtáson…
- (H)arctér
Soltész Miklós: négymillió forint értékű eszközadomány érkezett a Heim Pál gyermekkórházba
Az átadón Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, az NHKT elnöke közölte: a Karitatív Tanács tagszervezetei…
- (H)arctér
Soltész Miklós: a határon túli magyarok védekezését is segíti egy új adomány
Soltész Miklós – aki egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár is – a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet dunavarsányi raktárában tartott sajtótájékoztatón…
- (H)arctér
Begyógyulnak az elmúlt 90 év sebei
Soltész Miklós hangsúlyozta: Magyarországon hosszú évszázadok óta együtt tudnak élni különböző nemzetiségek. Ez idő alatt az ország több népcsoport tagjait…
- (H)arctér
Soltész Miklós: A pusztításra adható válaszunk, hogy őrizzük az értékeinket
Soltész Miklós a kormánytámogatással megújult a római katolikus templomban úgy fogalmazott: „A pusztításra elődeink értékeinek megőrzése a válasz.” Az államtitkár…