Semmelweis Egyetem
- (H)arctér
Semmilyen negatív változást nem okoz a termékenységben a koronavírus elleni vakcina
Kifejezetten javasolt a várandósságot, így akár lombikprogramot tervezők oltása, csakúgy mint a várandós és szoptató édesanyák vakcinációja – hívta fel…
- (H)arctér
Újabb helyen várják a poszt-Covid szindrómás gyerekeket
Az SE I. és a II. számú gyermekgyógyászati klinikája mellett júliustól már a Szent Rókus klinikai tömbben található szakrendelő intézetben…
- Családháló
Magyarország első a világon a génterápiás kezelések állami finanszírozásában
Elérhetővé vált az álom Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere még áprilisban jelentette be, hogy a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK)…
- Szabadidő
Az orvosi egyetem szerint a járvány alatt különösen fontos a testmozgás
A Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézete a járványhelyzet miatt megváltozott fizikai aktivitás egészségre gyakorolt hatásáról indított kutatást, ennek keretében május 15-ig…
- (H)arctér
Animációval mondják el az orvosaink, mit érdemes tudni a vírusról – videó
Megjelent a Semmelweis Egyetem animációs ismeretterjesztő kisfilmsorozatának újabb része, amely a védőoltásokkal foglalkozik. Az egyetem kedden közölte, hogy KliniKaland című…
- Családháló
Kedves animációs videókkal segít a Semmelweis Egyetem
A sorozatnak eddig két része jelent meg, mindkettő az életünket körülvevő, egy éve jelen lévő koronavírushoz köthető. Az első epizód…
- Családháló
Megerősítették: a várandósok és a szoptató édesanyák is kaphatnak koronavírus elleni oltást
A Szülészeti-Nőgyógyászati Szakmai Kollégium, a Szülészeti-Nőgyógyászati Klinikák vezetői, valamint a négy orvosképző egyetem Klinikai Járványelemző Munkacsoportjának véleménye alapján március 26-án…
- (H)arctér
Külön oltópontot hoz létre a Semmelweis egyetem a várandós kismamáknak
A Semmelweis Egyetem azt közölte a honlapján, hogy a kismamák a második vagy a harmadik trimeszterben kaphatják meg az első…
- Családháló
Születéstől a felnőtté válásig
Erre a napra az intézmény húsz prezentációval és az ezekhez kapcsolódó konzultációs lehetőséggel készül – közölte az egyetem az MTI-vel.…
- Családháló
Amit minden szülőnek tudnia kell koronavírus idején
Hazánkban is megjelent Nyáron még csak a nemzetközi médiából értesülhettünk arról, hogy a gyermekek között egy új, a koronavírus fertőzéssel…