Nagy-Britannia
- (H)arctér
Theresa May nyílt levélben kéri a brit lakosság támogatását
A brit miniszterelnök hivatala által vasárnap hajnalban – a megállapodástervezet aláírására összehívott soron kívüli EU-csúcstalálkozó előtt néhány órával – közzétett…
- (H)arctér
Sikerült megállapodni Gibraltár kérdéséről
„Tudattam az uralkodóval, hogy Spanyolországnak sikerült megállapodást elérnie Gibraltár ügyében” – jelentette be a tévében élőben közvetített beszédében a spanyol…
- Egyéb
Lemondott a Brexit-ügyi miniszter
Dominic Raab brit Brexit- ügyi miniszter lemondott tisztségéről. Döntését azzal indokolta, hogy nem tudja „jó lelkiismerettel” támogatni a brit EU-tagság…
- Vélemény
„Utánad nevezem el a fiamat – suttogtam, mialatt haldoklott”
Vam Emdem-nek egy karácsonyi ajándék adta meg a végső lökést, eztán döntött úgy, hogy életét a nagy háború túlélőinek szenteli…
-
Távozott a kormányból és újabb népszavazást követel Boris Johnson öccse
Jo Johnson eddig a közlekedési minisztérium államtitkára, illetve az önkormányzatokért és helyi közösségekért felelős tárca londoni ügyekkel foglalkozó államtitkára volt.…
-
Harcias vegák a farmereket és a henteseket támadják
A brit vegán mozgalom a hentesektől a vágóhidakon át a gazdaságokig mindenhol húsipar elleni tiltakozó akciókat szervez, aktivistái arra próbálják…
- (H)arctér
Közel a Brexit-megegyezés – vagy annyira azért mégse?
A tárca szerda éjjel adott ki egy közleményt, miután az ellenzéki Munkáspártot képviselői Hilary Benn levélben kérte Dominic Raab miniszert,…
- Vélemény
Hajléktalan Krisztus
Londonban a beszédes műalkotást a Farm Street-i jezsuita templomban, az előkelő Mayfair negyedben, méghozzá a Hétfájdalmú Szűzanya-oldalkápolnában fogják elhelyezni –…
- Vélemény
Őry Mariann: kezdhetünk lemondani Nagy-Britanniáról
A szigetországban zajló negatív folyamatokra mutatott rá a magyarhirlap.hu oldalon megjelent véleménycikkében Őry Mariann, aki a helyzet jellemzésekor úgy fogalmazott: lassan…