Momentum
- (H)arctér
A Momentum zsetonként herdálja el értékeinket
„1990-et írtunk, hárman álltunk, felvidéki magyar gimnazisták a pozsonyi Hviezdoslav téren egy ötszáz fős szlovák ultranacionalista tömegben. A rendszerváltás után…
- (H)arctér
Momentum = SZDSZ
A Fidesz frakció szóvivőjének álláspontja szerint szégyen és gyalázat, amit a Momentum a magyar nemzet ellen művel, hiszen Erdélyben nem…
- Vélemény
„Hajrá határon túli magyar jelöltek!”
A rendszerváltozás óta sokszor merült már fel, hogy merre tartson Magyarország? Mik legyenek a nemzeti minimumok, mik legyen azok az…
- (H)arctér
Amit a Momentum tesz az nettó hazaárulás – véli Farkas Örs
Nagy vihart kavart az elmúlt napokban a Momentum politikusainak néhány megnyilatkozása. Előbb Fekete-Győr András, a párt elnöke szólalt fel egy…
- (H)arctér
Most épp szlovák párt mellett kampányol a Momentum
Ahogy azt lapunk is megírta, Fekete-Győr András, a Momentum Mozgalom elnöke vasárnap részt vett a román USR-PLUS pártszövetség kolozsvári gyűlésén,…
- (H)arctér
Mi van veled, Momentum?
A súlyos korrupciós botrányba keveredő Dan Barnát, az USR elnökét, államfőjelöltjét biztosította támogatásáról Fekete-Győr András, a Momentum Mozgalom elnöke az…
- Vélemény
A Momentum egy új SZDSZ lett – Renge Zsolt a Vasárnapnak
– Kezdjük egy egyszerű kérdéssel! Újpest vagy Fradi? – Újpest. – Ennek az az oka, hogy újpesti vagy? – Az…
- Vélemény
Cseh Katalin attól fél, hogy nem félnek az emberek
Kevesen tudnak ilyen jól sorba állni. Cseh fél év alatt akkora belga lett, hogy az még Andor Lászlónak vagy Kovács…
- (H)arctér
Századvég: tartja előnyét a Fidesz-KDNP
Az alapítvány az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében azt írta: a felmérés szerint a kampányidőszak sem hozott változást az ellenzéki erők…
- Vélemény
A Momentum stadionos ötletéből kiderült: nemzettudatuk továbbra sem fejlődött
A Momentum elnöke jó balliberálisként és a klímaváltozásért nagyon-nagyon felelős politikusként úgy véli, ha a lebontott stadionok helyén fák nőhetnének,…