MKPK
- (H)arctér
Koronavírus: csak kézbe áldozás, szenteltvíztartók kiürítése, nincs kézfogás a misén
Intézkedéseket léptet életbe a koronavírus „Magyarországra való betörése után” a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia. Ahogy azt a lapunkhoz is eljuttatott…
- (H)arctér
Veres András: Az abortusz felelősségét nem szabad csak a nőre terhelni
Veres András a népesedési adatokra hivatkozva úgy vélekedett, Magyarországon örvendetes módon növekszik a gyermekvállalási kedv, talán ennek is köszönhető, hogy…
- Keresztényüldözés
Köszönetet mondott a magyar híveknek a szíriai apostoli nuncius
Az összeggel az AVSI Alapítvány Nyitott Kórházak elnevezésű szíriai humanitárius kezdeményezését, valamint a szíriai Katolikus Karitász (Caritas Syria) munkáját támogatták…
- Kultúra
Három önkéntes munkáját ismerték el a Szent Erzsébet Rózsája díjjal
„Aki nagyon tud szeretni, segíteni is nagyon akar” – mondta Herczegh Anita köszöntőjében, mellyel Szent Pál Szeretethimnuszára támaszkodva kiemelte a…
- Vélemény
Segítség a magyar katolikus diaszpóra-közösségek számára – Gyöngy Ádám a Vasárnapnak
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia október 7-én hirdette meg azon pályázatát, mellyel a diaszpórában élő katolikus magyarokhoz kíván delegálni olyan…
- Vélemény
Semmi takargatás: a Magyar Katolikus Egyház fellép a szexuális visszaélésekkel szemben
Szeptember elején az MKPK közleményt adott ki, amelyben kifejezték, hogy sajnálattal és együttérzéssel vannak mindazok iránt, akik gyermekként sérelmet szenvedtek…
- Keresztényüldözés
A Magyar Katolikus Egyház adományaiból építik újjá az iraki Batnája lerombolt lakóházait
Azt írták: az MKPK 2017 júniusában hirdetett online adománygyűjtést a közel-keleti keresztények megsegítésére. A gyűjtés elsődleges célja az volt, hogy…
- Vélemény
Személyes egyházat a fiataloknak!
Több, a közelmúltban elvégzett releváns szociológiai felmérés adatait felhasználva és összevetve a cikk szerzői arra a kérdésre keresték a választ,…
- Keresztényüldözés
A Srí Lanka-i keresztényeknek gyűjtenek a magyar katolikusok
Gyűjtést hirdet a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) a húsvétvasárnap Srí Lankán elkövetett terrortámadások sérültjei, az áldozatok családtagjai javára és…
- Keresztényüldözés
Nagypéntek: Jézus kereszthalálára emlékeznek a keresztények
Nagypéntek az egyházi év legcsendesebb napja, amikor Jézus elítélésére, megkínzására, halálára és temetésére emlékeznek a keresztények –olvasható a Magyar Katolikus…