LMBTQ+
- Vélemény
Az élsportban is súlyos kérdéseket vet fel a transzlobbi
Az Egyesült Államokban nemrég szigorították a transzneműek súlyemelő versenyeken történő részvételének feltételeit. A transzlobbi erre rögtön támadásba lendült. A VICE…
- Keresztényüldözés
Kuba lefújta az éves melegfelvonulást
A kubai kormány kedden jelentette be, hogy az ezévi melegfelvonulást, a Conga against Homophobiát nem rendezik meg – számolt be…
- Egyéb
Sex, gender, sajtos omlett – beszélgetés A melegházasságról című könyv szerzőjével
– Hogy a csudába lehet közel 500 oldalon keresztül értekezni a melegházasság ideájáról…? Nem túlzás ez? (Kérdezik sokan.) – A…
- Keresztényüldözés
A melegházasságban élő politikus beszélt a hiteles keresztény életéről…
Több politikus, kritikus és közszereplő is erős szemöldökráncolásba kezdett – köztük Mike Pence az USA alelnöke is – mikor Pete…
- Keresztényüldözés
Google kontra Biblia
A közelmúltban elérhetővé vált a jelentés, melyből – a Google belső kommunikációs csatornáira hivatkozva – kiderül, hogy a vállalat tulajdonképpen…
- Vélemény
Amikor a lányod egyben az unokahúgod és a testvéred is – szó szerint
Egy amerikai férfi házaspár tagjai közös gyermeket szerettek volna, azonban a szigorúbb törvények miatt vágyaik beteljesítéséhez a család segítségére szorultak.…
- (H)arctér
Svéd álláspont: Azzal szexelsz, akivel akarsz
Magyarországot rengeteg támadás érte migránspolitikájával kapcsolatban, hazánk a helyben történő segítségnyújtást ösztönzi, a liberális nyugati országok pedig a korlátlan befogadást.…
- Egyéb
Legjobb a valódi
A műcsecsemők állítólag az elvesztett magzat, az elhunyt gyerek miatt érzett gyász fájdalmán igyekeznek enyhíteni, a műnők pedig… nos, „ők”…
- Keresztényüldözés
Nem tarthatja meg előadását a volt leszbikus, megtért újságírónő
Nausica Della Valle olasz újságíró, műsorvezető március 2-ára tervezett előadását az LMBTQ-szervezetek tiltakozása miatt törölték. A Biellában (45 ezer fős…
- Keresztényüldözés
Az angol egészségügy pénzzel is támogatja a melegek gyermekvállalását
A meleg házaspár úgy kíván életet adni gyermeküknek, hogy az egyikük spermájával megtermékenyítenének egy petesejtet, amit aztán egy béranya kihordana…