Ferenc pápa áldása után csökkenni kezdett a halálozások száma Olaszországban Az ima meghallgatásra talál – még a statisztikák szerint is.
Koronavírus: már 836-an távoztak gyógyultan a kórházból 3771-re emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma.
Járvány idején is csúcsra jár az abortuszlobbi Ilyenkor az abortuszt fontolgatóknak sincs egyszerű dolguk. De Sorosék segítenének!
Több mint tízmillió látogatója volt a virtuális Louvre-nak A koronavírus-járvány idején, március 12. és május 22. között tíz és fél millió virtuális látogatója volt a világhírű francia nemz
A magyarok 78 százaléka indokoltnak tartja a „rendkívüli jogrendet lehetővé tevő” veszélyhelyzet bevezetését
Kinézett a pápa az apostoli palota ablakán – és híveket látott a Szent Péter téren Az egyházfő több mint két hónapig az üres teret láthatta csak.
Már Pécsen van a japán gyógyszer, amely hatásos lehet a koronavírus ellen A száz beteg ellátásához szükséges gyógyszer szombaton érkezett meg a japán kormány adományaként.
Három hónap után újra megnyit a Vatikáni Múzeum A múzeum ad otthont a világ egyik legnagyobb művészeti gyűjteményének.