„Most majd otthon maradtok…” – felirat a felgyújtott templomon

Egy Mississippi államban álló pünkösdista templomot égettek porig, amiért – érvényes bírói engedély birtokában – nyitva maradt a járványügyi korlátozások alatt is.

„Most majd otthon maradtok, álszentek!”– üzeni a felgyújtott templom oldalára pingált graffiti.

A helyi hatóságok jelentése szerint a pünkösdista templom előtt robbanás történt, az épület május 20-án reggel 2 és 4 óra között kaphatott lángra. Kelly McMillian őrnagy elmondta, hogy gyújtogatás bűntette miatt folytatnak nyomozást az ügyben.

A támadás indítéka meglehetősen egyértelmű: a templomban akkor is tartottak istentiszteleteket, mikor a koronavírus-járvány miatt már országszerte bevezették a korlátozásokat. A gyülekezet azonban nem sértett helyi, állami, vagy szövetségi szintű jogszabályt sem, áprilisban ugyanis a templom engedélyt kapott a bíróságtól arra vonatkozóan, hogy bizonyos korlátozásokkal nyitva maradhat és elláthatja funkcióját.

A tűzvész során a templom teljesen elpusztult, a gyülekezet azonban már az újjáépítést tervezi, írja a The Blaze.

„Olyan időket élünk, amikor – és ezzel nem gondolnám, hogy bármi titkot elárulok – növekszik az ellenségesség az egyházak irányában” – fejtette ki Stephen Crampton ügyvéd.

„Megőrizzük hitünket és továbbra is folytatjuk azt, amit mindig is csináltunk, csak talán nem ezen a helyszínen” – közölte Jerry Waldrop, a templom lelkipásztora, hozzátéve, hogy a hívekkel valószínűleg kibérelnek majd egy másik épületet.

 

Kiemelt képünk forrása a Fox News/képernyőkép.

Iratkozzon fel hírlevelünkre