Az ellenzék négy fő bűne

Kétségtelen, hogy az elmúlt hónapok nemcsak Magyarországot, nemcsak Európát, hanem az egész világot kizökkentették a normális kerékvágásból. Márciustól teljesen megváltozott az életünk, és nagy kérdés, hogy lesz-e még valaha ugyanolyan (vagy kell-e egyáltalán, hogy ugyanolyan legyen), mint korábban volt. Egy dolog volt állandó ezekben a hónapokban: a magyar ellenzék. A baloldal pártjait ugyanis semmilyen világjárvány nem képes kizökkenteni abból az állapotból, amelybe 10 évvel ezelőtt, a Fidesz-KDNP 2/3-os győzelmének estéjén kerültek. Négy bizonyítékot mutatunk erre.

A kormány bírálata mindenáron.

Ha kevés a maszk, az a baj, ha sok a maszk, akkor meg az a baj. Ha lazít a kormány, akkor túl gyorsan teszi, ha nem lazít, akkor miért nem teszi. Nagyjából így foglalható össze az ellenzék viselkedése a járványügyi védekezés szempontjából.

A rendkívüli jogrendet szabályozó törvény elfogadásakor történelmi lehetőség állt a baloldali pártok előtt, hogy megmutassák: a bajban igenis képesek az összefogásra. De más utat választottak.

Innentől kezdve pedig nem volt megállás. Annak ellenére sem, hogy a kormány nem politikai alapon és nem hasraütésszerűen hozta meg az intézkedéseit. Mindegyik döntést komoly egyeztetések előzték meg az ország legkiválóbb tudósaival és szakembereivel. Ennek meg is lett az eredménye, hiszen

hazánk az egyik legsikeresebb ország Európában a járvány kezelése terén.

Mit csinált eközben az ellenzék? Bírálta a kormányt, amiért nincs elég lélegeztetőgép. Aztán azért, mert nincs elegendő ember a kezelésére. Aztán már az volt a probléma, hogy nincs is szükség annyi lélegeztetőgépre, amennyi rendelkezésre áll. Hasonló történt a maszkokkal is, hiszen eleinte azért érkezett a kritika, mert nem áll rendelkezésre elegendő, majd azért, mert a szigorú készletezési szabályok alapján tárolt és szétosztott maszkokat nem a szerintük megfelelő módon és ütemben kapták meg az arra jogosultak.

Ezekben a kritikákban a baloldal még a látszatát sem tudta felmutatni annak, hogy értené, mit beszél. Az alapvető szakmaiságot és sokszor józanságot is nélkülözték a bírálatok.

Legutóbb pedig a budapesti enyhítésekkel kapcsolatban a tesze-toszaságot kérték számon a kormányon, persze úgy, hogy vállukat nem nyomta annak a felelőssége, hogy lazítanak-e egy elképesztően magas népsűrűségű, kétmilliós városban, amely pillanatok alatt a járvány gócpontjává válhat.

Alkalmatlanság, döntésképtelenség, ellenállás – az önkormányzati szféra.

Annak pedig, hogy az ellenzék kéri számon a kabineten a döntésképtelenséget és a tesze-toszaságot, különös bája van annak fényében, ami Budapesten történt. Karácsony Gergely cselekvés helyett a kormányra mutogatott akár a korlátozások oldásával, akár a Pesti Úti Idősotthonnal kapcsolatban. Hogy utóbbi esetben ki felelős több mint 40 ember haláláért, azt majd a vizsgálatok eldöntik. Az ugyanakkor biztos, hogy

a fenntartó a fővárosi önkormányzat, vagyis annak vezetője nem tehet úgy, mintha ott sem lett volna.

Ez azonban csak az egyik ügy, amely az elmúlt hetekben a budapesti városháza körül kipattant. Emlékezhetünk arra, hogy a BKK a járvány elején csak sokadjára találta el a megfelelő járatszámot, vagy arra, hogy Karácsony Gergely senkivel nem egyeztetve jelölt ki biciklisávot a legforgalmasabb belvárosi utakon – kilométeres dugókat okozva ezzel az egyébként gyér autóforgalom számára is.

Nem várhatott a kormány együttműködést a baloldali vezetésű önkormányzatoktól a gépjárműadó bevételek központosításakor, vagy a parkolás ingyenessé tételekor sem. Aggódást és panaszkodást viszont annál inkább. Ellenzéki kollégáit Szita Károly kaposvári polgármesternek kellett rendbe tennie, aki világosan fogalmazott, amikor azt mondta:

a rendkívüli idők rendkívüli intézkedéseket kívánnak, és az önkormányzatok nem tehetik meg, hogy nem veszik ki a részüket a járvány elleni védekezésből.

Pedig sokan így tettek volna.

A slusszpoén ebben a témakörben szintén a fővároshoz kapcsolódik. Miközben ugyanis a baloldal a különleges jogrend miatt diktatúraépítéssel vádolja a kormányt a nemzetközi sajtó szerint nem ülésező Országgyűlésben,

valóban van egy magyar állampolgárok által demokratikusan választott köztestület, amely nem ülésezik. Ez pedig a Fővárosi Közgyűlés.

Karácsony Gergely már március óta nem hívta össze a testületet – a várost rendeletekkel irányítja. És bár korábban rendszeres egyeztetést ígért, Láng Zsolt, a fővárosi Fidesz-frakció vezetője a Kossuth rádióban azt mondta: ő a veszélyhelyzet kihirdetése óta csupán kétszer beszélt Karácsony Gergellyel.

Brüsszelbe rohangálás.

Érdekes, hogy a nemzetközi sajtó a kormányt vádolja diktatúra kiépítésével és azzal, hogy nem ülésezik a parlament, az ugyanakkor nem éri el a nyugati ingerküszöböt, hogy Karácsony nem hívja össze a Közgyűlést. A baloldal itt sem hazudtolta meg magát.

Még csak a tervezete volt készen a koronavírus elleni védekezésről szóló törvénynek, máris izzították a jól bejáratott csatornáikat és elmondták a sajtónak, az Európai Parlamentnek és a nyugati elvbarátaiknak, hogy most már aztán tényleg itt a vég, most már aztán tényleg jön a diktatúra.

Az üzenetek pedig célba értek – nyugaton felmondták a Budapestről tollba mondott, minden alapot nélkülöző lózungokat. Ennek lett az eredménye például az Európai Parlament szégyenletes ülése, amelyen már azt is megtagadták, hogy a vádlott elmondhassa álláspontját.

Békeidőben is nehéz elképzelni, hogyan van a baloldalnak energiája arra, hogy folyamatosan Brüsszelbe rohangáljon, de különösen nagy visszatetszést kelt ez most, amikor mindenki a védekezésre koncentrál, miközben ők kettőzött erővel folytatják a kormány mocskolását.

Gyalázkodás idehaza.

A mocskolódás azonban nem csak Nyugat-Európa felé történik. Mintha nem is lenne járvány, úgy folytatta a kereszténygyalázás Niedermüller által kezdett útját előbb a Népszava Jézus-karikatúrája, majd Kuncze Gábor viccesnek szánt Facebook-posztja, amely az Irgalmas Jézus képet figurázza ki azzal, hogy Jézus arca helyére Müller Cecíliát, az irgalmas szív helyére pedig egy macskát tesz. Úgy idézve a tisztifőorvos szavait, mintha azok szentírási szakaszok lennének.

Jogosan várhatnánk el, hogy ha már segíteni nem tudnak, vagy nem akarnak, ha már a fáradtságot sem veszik arra, hogy legalább utánanézzenek a vírussal kapcsolatos alapvető dolgoknak, legalább maradjanak csöndben.

Nem Kuncze Gábor ugyanakkor az egyetlen, aki nem tudja magát türtőztetni. Szinte naponta jelennek meg a Müller Cecíliát kifigurázó anyagok, nyilatkozatok. Az egyik parlamenti bizottsági ülésen a Demokratikus Koalíció képviselője, Varga Zoltán politikai elfogultsággal vádolta meg az országos tisztifőorvost. A Müller Cecília védelmére kelő Menczer Tamás államtitkár szavai azonban nemcsak erre a helyzetre, hanem a teljes baloldal járvány alatt nyújtott viselkedésére igazak, ezért érdemes azokat szó szerint idézni:

Ön, hogyha egy napig csinálná csak azt, amit a főorvos asszony hónapok óta, végelgyengülésben, a térdén járva könyörögne irgalomért.