Lyonban szándékosan felgyújtották a város karácsonyfáját Egyesek szerint a gyújtogatást iszlamista hátterű emberek hajtották végre.
Agyonlőttek egy lövöldözőt egy New York-i székesegyház előtt A támadó egy adventi kóruskoncert után kezdett lövöldözni.
Karácsonyi ajándék: 160 ezer Bibliát küldtek Kínába A Szentírás példányai Hongkongon keresztül jutnak el a kínai keresztényekhez.
Mozambikban több mint négyszázezren menekültek el az Iszlám Állam támadásai miatt Az iszlamisták csaknem három éve vetették meg lábukat a földgázban gazdag Cabo Delgadóban.
Dzsihadista fegyveresek csaknem harminc embert lemészároltak Nigerben A támadók több mint nyolcszáz épületet felgyújtottak, a falu piactere is teljesen leégett.
Több mint háromszáz diáknak veszett nyoma egy fegyveres támadás során Nigériában Hasonló atrocitásokat a Boko Haran iszlamista terrorszervezet is elkövetett már a múltban.
Több százan estek áldozatául a Boko Haram támadásának A kezdeti híradások közel ötven halottról számoltak be. Ferenc pápa is felszólalt az ügyben.
Egy bejegyzés miatt keresztény ingatlanokat dúltak fel Egyiptomban Az egyiptomi faluban szélsőséges muszlimok megtámadtak egy templomot, illetve keresztény tulajdonú ingatlanokat rongáltak meg.
Nigériában majd ötven embert mészároltak le az iszlamisták Az afrikai országban a Nyugat-afrikai Iszlám Szervezet (ISWAP) és a Boko Haram terrorszervezet is aktív.