katolikus egyház
- (H)arctér
Amerikai pap: Inkább meghalok, mint hogy kiszolgáltassam az Oltáriszentséget Bidennek
Nem mindennapi szentbeszédet mondott egy katolikus pap az Arizona állambeli Buckeye-ban még február végén – írja az alphanewsmn.com. William Kosco…
- Vélemény
A Megváltó „kommunikációs hibái”
Meglehetősen skizofrén időszak áll az úgynevezett progresszív nyugati katolikusok és hazai előfutáraik mögött: fura lehet esténként az oltárnál hirdetni, hogy…
- Vélemény
A végső összecsapás a családokat éri el – Bocsa József piarista a Vasárnapnak
– Azt mondják, minden ember életében létezik az a pillanat, amikor Isten mellett dönt. Az önében ez mikor történt? –…
- (H)arctér
Robert Sarah: Sosem cselekedtem a pápa ellen
Robert Sarah bíboros lemondását az Istentiszteleti és Szentségfegyelmi Kongregáció prefektusi tisztéről február 20-án hagyta jóvá Ferenc pápa. A korunk egyik legkiemelkedőbb…
- Vélemény
Ez már nem az a Lengyelország, amelyik pápát adott a világnak
– Néhány hónappal ezelőtt az abortuszpárti lengyelek tüntetéseitől volt hangos a nemzetközi sajtó. Továbbra is vannak demonstrációk? – Mióta hatályba…
- (H)arctér
Az elmúlt 30 évben majdnem felével csökkent a vallásosság a lengyel fiatalok körében
A lengyelek 91,9 százaléka vallja magát katolikusnak, viszont aggasztó trend, hogy az utóbbi majdnem harminc évben felével csökkent a vallásosság…
- Pengető
Az egyház nagy és színes – zenei téren is
A liturgia Istennek a nyilvános tisztelete a nép által és a néppel bemutatva. A fő hangsúly azon van, hogy az…
- Kultúra
Keresztényellenes Fake News (14): Az egyház a tudomány ellenlábasa
Egyesek a középkor világát mozdulatlannak és sötétnek látják. A Római Birodalom bukása után a kereszténység volt az, mely képes volt…
- Vélemény
Egykori ministránsa a Vasárnapnak: Elképzelhetetlen, hogy Gyuri atya ne lett volna empatikus egy zaklatás áldozatával
– Nagyon szép és kegyeletteljes visszaemlékező írásod jelent meg a Vasárnap.hu-n Snell Györgyről, a koronavírusban elhunyt esztergom-budapesti segédpüspökről. Milyen személyes…
- (H)arctér
A mainzi püspök szerint nem várható el a homoszexuális hajlamú katolikusoktól, hogy tiszta életet éljenek
Ne hagyjuk figyelmen kívül a tudományt! – ezzel a címmel jelentetett meg írást az egyházmegye lapjában a mainzi püspök még…