Kárpátalja
- (H)arctér
A NATO külügyminiszterei elé viszi Szijjártó a kárpátaljai magyar intézmények elleni razziát
A külgazdasági és külügyminiszer hétfőn a Facebook-oldalán közzétett videóban azt mondta, hogy „az elmúlt időszak ígérgetései, az idézőjeles békülési törekvések”…
- (H)arctér
Maguk mögött hagyják az ukrajnai választások körüli felfokozott hangulatot
Szijjártó Péter bejegyzésében közölte, az elmúlt napokban azonban kaptak pozitív jelzéseket, mint például Magyarország kijevi nagykövetének „korrekt” megbeszélése az ukrán…
- (H)arctér
Harmadszor lett Beregszász polgármestere Babják Zoltán
A közölt részeredmények szerint a 34 fős beregszászi városi tanácsban a KMKSZ (Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség) által indított 13 jelölt…
- (H)arctér
Orbán: a Kárpátaljai fejlesztések folytatódhatnak
„Úgy gondolom, hogy a mostani szavazáson megvédett, illetve újonnan megszerzett polgármesteri és képviselői mandátumok fontos garanciát jelentenek arra, hogy az…
- (H)arctér
FRISSÍTVE – Bekérették az ukrán külügyminisztériumba a kijevi magyar nagykövetet
Az ukrán külügyminisztérium még vasárnap este kiadott közleményében vádolta meg a választási folyamatba való közvetlen beavatkozással Budapestet, és emiatt „kemény…
- (H)arctér
Magyar segítséggel tisztul meg a kárpátaljai folyó
A tisztségviselő az MTI-nek kifejtette, hogy ebből az összegből megvalósul a Vérke folyó városi szakaszának teljes kikotrása, szennyvíz- és iszapmentesítése,…
- (H)arctér
Hitében is erősödik a kárpátaljai magyar közösség
Az államtitkár az ünnepségen mondott beszédében kiemelte, hogy a görögkatolikus központ „egyszerre ad otthont közös keresztény hitünknek, a tudásnak és…
- (H)arctér
Támogatások Kárpátaljának
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség jelöltjeinek támogatását azért tartja különösen fontosnak a politikus, mert – mint rámutatott – így az…
- (H)arctér
Feloldják a NATO-blokkolást, ha a magyar kisebbség jogai helyreállnak
Szijjártó bejelentette, hogy a jóindulat jeleként, látogatása alkalmával, ötven lélegeztetőgépet hozott Magyarországról kárpátaljai kórházaknak. Jelezte továbbá az ukrán külügyminiszternek, hogy…
- (H)arctér
Rendezni kell a nyelvhasználat és az anyanyelvi oktatás kérdését Kárpátalján!
Egyetértésről számolt be a kárpátaljai nyelvhasználat és az anyanyelvi oktatás kérdésében az Európa Tanács (ET) emberi jogi biztosával kedden Strasbourgban…