Jobbik
- Vélemény
A kommunistákkal való kiegyezéssel vádolja a Fideszt a kommunistákkal összefogó Jobbik
A képviselő felszólalásában azzal vádolta meg a kormánypárti képviselőket, hogy a rendszerváltás után azok kiegyeztek a reformkommunistákkal. „Meséljék csak el…
- (H)arctér
Hegedűs Lorántné kilépett a Jobbikból és annak frakciójából
A képviselő a parlament honlapjának adatai szerint keddtől politizál függetlenként. Hegedűs Lorántné tavaly áprilisban sorozatban harmadszor szerzett mandátumot a párt…
-
A lét a tét Jobbiknak
Az elemző álláspontja szerint a Jobbik számára a lét a tét. Farkas Örs a pártszakadáson túl a Jobbik csődközeli állapotának…
- (H)arctér
Zavarodott ellenzék II.
Ahogyan Semjén Zsolt fogalmazott, ez „nem csak egy politikai, hanem erkölcsi pornográfia”. Előző cikkünkben arról írtunk, hogy a Jobbikkal szövetkező…
- (H)arctér
Jakab Péter: „A csendőrségnek nem az lesz a feladata, hogy buziparédákat biztosítson”
A kedden napvilágra került videófelvétel szerint egy 2010-es kampányrendezvény során Miskolcon aberráltaknak nevezte a homoszexuálisokat. Ahogyan fogalmazott: „A csendőrségnek nem…
-
Nézőpont: a magyarok szerint a Jobbik a leginkább rasszista és antiszemita párt
A közleményben azt írták, tavaly július óta tíz százalékponttal többen gondolják, hogy az antiszemitizmus és 11 százalékponttal többen, hogy a…
- Dunakanyar
Maga az indítványozó jobbikos sem jelent meg az ülésen
Kászonyi Károly indítványában arra kérte a testületet, hogy mivel a száz százalékos önkormányzati tulajdonban álló gazdasági társaságokban az önkormányzat egyedüli…
- Vélemény
Frans Timmermans sem ért egyet a baloldal és a Jobbik együttműködésével
A kongresszus nyitó beszéde Tóth Bertalané, az MSZP elnökéé volt, aki beszédében kitért a mostani slágertémára, a baloldal és a…
- (H)arctér
ORÖ: Sneider Tamásnak nincs helye a politikában
Az önkormányzat az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében azt írta, aggodalommal tölti el őket, hogy a parlament egyik pártjának elnöke egy…
- (H)arctér
Szanyinak speciális elképzelése van az MSZP-Jobbik megállapodásról
Szanyi Tibor, az MSZP EP-képviselője a műsorban arról beszélt, a maga részéről egyetért Frans Timmerman EB-alelnökkel abban, hogy a Fidesz…