Frans Timmermans sem ért egyet a baloldal és a Jobbik együttműködésével

Megtartotta kongresszusát a Magyar Szocialista Párt, ahol többek között felszólalt Frans Timmermans is, az Európai Bizottság alelnöke, európai baloldali csúcsjelölt is. Beszédében Timmermans erős üzenetet küldött a szocialistáknak.

A kongresszus nyitó beszéde Tóth Bertalané, az MSZP elnökéé volt, aki beszédében kitért a mostani slágertémára, a baloldal és a Jobbik összefogására is. Tóth Bertalan  elmondta, hogy csak úgy tudják visszaadni a magyaroknak a demokratikus hitet, ha ők, mint ellenzék, egységben lépnek fel.

Elismételte azt a már untig ismert közhelyet is, miszerint az ellenzéki egység létrehozására a Fidesz által rájuk erőszakolt jogszabályok kötelezik az ellenzéket. Persze rögtön hozzátette azt is, hogy a baloldali értékekből, amiket manapság szerinte sokkal erőteljesebben kellene hangsúlyozni, az ellenzéki egység létrejöttekor sem szabad feladni semmit. Nem tudni, hogy a baloldali értékek hogyan összeegyeztethetőek például a volt skinhead vezér Sneider Tamással, vagy a zsidók listázásával, de ezt majd a baloldali szavazók eldöntik.

A kongresszus meglepetése ezután következett, hiszen beszédet tartott a bevándorláspárti Frans Timmermans is, akiről köztudott, hogy ő Soros György egyik legközelebbi szövetségese Brüsszelben. Ezt onnan lehet tudni, hogy ő az az uniós biztos, aki a legtöbbször tárgyalt a milliárdossal az elmúlt években.

Timmermans beszédében hangsúlyozta, hogy

ő soha nem kötne megállapodást a szélsőjobbal akkor, ha az Európai Bizottság elnökének választanák meg.

Hozzátette azt is, szerinte Magyarország tragédiája lenne, ha elszigetelné magát.

Nem tudni egyelőre, hogy a rendezvényen jelen lévő Karácsony Gergely például mit szólt ehhez a kijelentéshez, de egy biztos, Soros György bizalmasa üzent a magyar ellenzéknek: nem támogatja a Jobbikhoz való közeledésüket.

Kíváncsian várjuk, hogy Timmermans távozása után a szocialisták összedugják-e a fejüket, és tisztázzák-e, hogyan lehetséges az együttműködés a náci pártokkal. Kérdés ezek után, hogy milyen együttműködésre számíthatnak majd a magyar szocialisták az európai baloldallal, ha tovább folytatják szélsőséges politikájukat.

Iratkozzon fel hírlevelünkre