Herczegh Anita
- Vélemény
Herczegh Anita: A karitatív munka nem tud kötelesség lenni
Az Abszolút friss adásában Herczegh Anita, Áder János köztársasági elnök felesége, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat jószolgálati nagykövete volt Földi-Kovács Andrea…
- (H)arctér
Megmutatni Magyarország „szép arcát”
„Mindig nagy sikere van ezeknek a kirándulásoknak” – fogalmazott a szabadtéri múzeum látványosságainak megtekintése után Herczegh Anita. Hozzátette, ez már…
- (H)arctér
Áder: megkezdi működését a koronavírus miatt árván maradt gyerekeket segítő alapítvány
Emlékeztetett: bő három hete jelentette be egy interjúban, hogy feleségével, Herczegh Anitával egy alapítványt szeretnének létrehozni, aminek célja, hogy a…
- (H)arctér
Személyre szabott segítség a járvány árváinak
Ebben többi között az önkormányzatok, iskolaigazgatók segítségére számítanak – tette hozzá. Ismertette, hogy az anyagi támogatás mellett többek között jogi…
- (H)arctér
Minden vérkészítményre szükség van a pandémia miatt
Herczegh Anita, a Miniszterelnökség Báthory utcai épületében tartott, civileknek szóló véradáson arra hívta fel a figyelmet, hogy a véradásra mindig…
- Családháló
„Hiszek a család és a karrier összeegyeztethetőségében”
Anita asszony, aki a Házasság hete központi programjainak fővédnökeként szólalt fel a konferencián, nyitóbeszédében kifejtette, hogy mindannyian egy kétpólusú világban…
- (H)arctér
Élelmiszercsomagok helyett kártyák
Herczegh Anita a máltaiak pátyi Teaműhelyében a szervezet idei „Adni öröm!” akciójáról elmondta, hogy ez már a 24. karácsonyi ajándékozási…
- Családháló
Jótékony célt szolgálnak Herczegh Anita saját készítésű koszorúi is
A Családszervezetek Adventi Vására és Gyűjtése elnevezésű kezdeményezés konkrét célja egy 2,5 millió forintos speciális hordágy beszerzése, mely a tavasszal…
- (H)arctér
Átadták a Nemzeti Összefogás Vonalára érkezett adományokból vásárolt gépkocsikat
A Nemzeti Összefogás Vonalára érkezett adományokból vásárolt gépkocsik átadása előtt Herczegh Anita úgy fogalmazott, a járvány első hullámán fegyelmezettséggel, összefogással…
- (H)arctér
Semjén: pótolhatatlan a karitatív szervezetek tevékenysége
Semjén Zsolt a fogadáson, amelyen a kormány megköszönte a karitatív szervezetek koronavírus-járvány idején végzett munkáját, illetve az adományozok felajánlásait, kiemelte:…