Jótékony célt szolgálnak Herczegh Anita saját készítésű koszorúi is

A Fiatal Családosok Klubja, közel 30 családszervezettel közösen, immáron ötödik alkalommal szervez adventi gyűjtést, hogy a bevétellel jó és nemes célok megvalósulását támogassa. A 2020-as év kezdeményezettje a Szent Márton Gyermekmentő Szolgálat Közhasznú Alapítvány, amely 1999 óta különleges gyermekrohamkocsikkal segíti az Országos Mentőszolgálat munkáját, és az elmúlt 21 évben több mint 53 ezer bajba jutott kisgyermek életét mentette meg.

A Családszervezetek Adventi Vására és Gyűjtése elnevezésű kezdeményezés konkrét célja egy 2,5 millió forintos speciális hordágy beszerzése, mely a tavasszal átadásra kerülő új rohamkocsi egyik elengedhetetlen felszerelése lenne, és nélkülözhetetlen a kisgyermekek ellátása során. A nagyszabású cél eléréséhez többek közt olyan szervezetek csatlakoztak, mint a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért, a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom, a Nagycsaládosok Országos Egyesülete.

Herczegh Anita és Áder Júlia adventi koszorúja (A kép forrása: Fiatal Családosok Klubjának Facebook-oldala)

A jótékonysági akció fővédnöke ezúttal is Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége, aki évek óta szívén viseli a gyűjtés sorsát és saját készítésű munkáival járul hozzá a vállalkozás sikeréhez. Idén lányával, Áder Júliával együtt varázslatos adventi koszorúk, kopogtatók és asztali díszek elkészítésével segítik a gyűjtési akciót, amely a koronavírus miatt, rendhagyó módon az online térben kerül megrendezésre. A csodaszép kreációkat itt lehet megtekinteni.

Érdemes sietni a vásárlással, mert az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy sok család örülne neki, ha ünnepi asztalát Herczegh Anita egyik meseszép koszorúja díszítené – valamint azt sem szabad elfelejtenünk, hogy november 29-én, advent első vasárnapján, az első gyertya meggyújtásával elkezdődik az örömteli várakozás időszaka.

Az adománygyűjtés idén kiegészül egy zenés, online eseménnyel is. Az adventi Ringató foglalkozás december 5-én, szombaton 10:30-kor kerül megrendezésre. A szervezők mindenkit szeretettel várnak, aki szeretne egy picit a karácsonyra hangolódni, közösen dalolni, mondókázni. A kérésük mindössze annyi, hogy a részt vevő családok egy számukra nélkülözhető összeggel támogassák a zenei kezdeményezést, s ezáltal a Szent Márton Gyermekmentő Szolgálatot. Az esemény Facebook-oldala itt található.

A 2020-as esztendő talán minden szempontból rendhagyó; a koronavírusnak köszönhetően sok család került mind anyagilag, mind lelkileg nehéz, olykor válságos helyzetbe. Mégis, aki teheti, ha csak egy jelképes összeggel is, segítse a jótékonysági akciót! Hisz ezen a karácsonyon talán még nagyobb jelentőséggel bír az a gondolat, hogy adakozni öröm, segíteni pedig igaz, krisztusi cselekedet. Ahogy a Biblia mondja: „Mindenki elhatározásának megfelelően adjon, ne kelletlenül vagy kényszerűségből, mert Isten a jókedvű adakozót szereti” (2Kor 9.7). Mentsünk meg együtt minél több gyermeket!

Az adományvonal itt érhető el.

 

Kapcsolódó, olvasásra ajánlott írásunk:

Karácsonykor egy kabát a legszebb ajándék sok szír gyereknek

Kiemelt képünk forrása: Fiatal Családosok Klubja Facebook-oldala