„Hiszek a család és a karrier összeegyeztethetőségében”

A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom Család – Karrier – Egyensúly címmel rendezett online konferenciát a Házasság hete alkalmából. Az esemény legmeghatóbb gondolatait és egyben a Házasság hetének legszebb összegzését Herczegh Anitától, a köztársasági elnök feleségétől hallhattuk.

Anita asszony, aki a Házasság hete központi programjainak fővédnökeként szólalt fel a konferencián, nyitóbeszédében kifejtette, hogy mindannyian egy kétpólusú világban élünk, és sokszor magunk is kétségek közt őrlődünk, hogy az eszünkre vagy a szívünkre hallgassunk, és a családunkkal, vagy a munkánkkal törődjünk többet.

Hozzátette, ebben a polarizált rendszerben rendkívüli módon vágyunk az ellentétekből fakadó feszültségek feloldására, a fizikai és lelki egyensúlyunk megteremtésére. Arra az egységre, amely új, a korábbinál magasabb szintű rendet teremt az életünkben: a családra.

– Hiszek a család és a munka összhangjában, miközben a család elsőbbségét vallom. Hiszek abban, hogy a házastársak egymást segítő, kölcsönös támogatása megteremtheti a család és munkahely közötti kényes egyensúlyt, sőt a családból fakadó derű és remény támogathat bennünket a munkahelyen átélt, sokféle stressz leküzdésében is – összegzett a fővédnök.

„Hiszek a család és a munka összhangjában, miközben a család elsőbbségét vallom.”

Herczegh Anita úgy fogalmazott: „nőnek és férfinak a legszebb örömöt, az igazi kiteljesedést az adja meg, ha karjaiban ringathatja kicsinyét, és szeretettel gondoskodhat róla”.

Ronald Rolheiser katolikus teológus csodaszép mondatait hozta el a konferencia résztvevőinek. Rolheiser azt mondja, talán semmi más nincs ebben a világban, ami olyan erővel törné meg az önzést, mint az, amikor egyszerűen ránézünk gyermekeinkre. Az irántuk érzett szeretetünkben megkapjuk azt a kiváltságot, hogy úgy érezzünk, ahogyan Isten érez. Elönt minket az önzetlenség, az öröm, az elragadtatás és a vágy, hogy engedjük, egy másik ember élete valóságosabb és fontosabb legyen, mint a sajátunk.

Mi valósulhat meg álmainkból, valóra válthatók-e leghőbb vágyaink? – tette fel a kérdést mondandója vége felé közeledve. Erre választ csak maga az élet adhat. Ami rajtunk múlik, az az, hogy nő és férfi képes legyen kifejezni a tiszteletét a másik iránt és egymással összekapaszkodva szeretetben nevelje gyermekeit, a jövő nemzedékét – fogalmazta meg tanácsát Herczegh Anita.

– Mi, akik tartós és boldog házasságban élünk, csak bátoríthatjuk azokat, akik még bizonytalanok. Tudjuk, mert megéltük, hogy

a családalapítás minden nehézség ellenére az egyik legcsodálatosabb dolog a világon.

Elköteleződésünkből születik és tele van meglepő és nagyszerű pillanatokkal. Nekem elhihetik! – zárta gondolatait a köztársasági elnök felesége.

A február 11-i online eseményen beszédet mondott még Novák Katalin, a konferencia fővédnöke is. A családokért felelős tárca nélküli miniszter kifejtette, a kormány lehetőséget teremt, és minden erejével segít abban, hogy ne kelljen a fiataloknak halogatni a családalapításról szóló döntést. A magyar családpolitikának köszönhető, hogy tavaly 140 ezren kötötték össze életüket,

utoljára 40 éve volt annyi házasságkötés, mint most

– hangsúlyozta a kedvező adatokat a miniszter.

Dr. Bagdy Emőke klinikai szakpszichológus előadásában arról beszélt, hogy a járványhelyzet minden nehézsége ellenére sok dologra megtanította az embereket, többek között arra, hogy vigyázzanak magukra és párkapcsolatukra. Hangsúlyozta, a vírus teremtette helyzetben nagy szükség van a pontos napirend betartására, és

kiemelte az ölelés, az érintés és az egymás felé fordulás pozitív erejét.

A konferencián bemutatkoztak a Házasság hete nagykövetei, Pálúr János orgonaművész és felesége, Pálúr Kornélia, illetve Muzslai Gábor és Etelka, a 2020-as Kopp-Skrabski-díj nyertesei is. A házaspárok az együttélés szépségeiről és kihívásairól, a karrier és a család összeegyeztetéséről és hosszú házasság titkáról meséltek.

Az esemény második részében külföldi és hazai cégek számoltak be a világméretű pandémiát hozó 2020-as év legfontosabb tapasztalatairól. Végül a családbarát kórházi címet elnyerő Bethesda Gyermekkórház és a Bács-Kiskun Megyei Kórház vezetői beszéltek arról az emberfeletti küzdelemről, amelyet a COVID-19 ellen vívnak nap mint nap.

A konferencia itt visszanézhető.

Egy házasságban sosem lehet hátradőlni

Elérkezett az idő, hogy megmérettessünk – Bagdy Emőke a Vasárnapnak

Kiemelt kép forrása: Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom YouTube-videója

Iratkozzon fel hírlevelünkre