Erdő Péter
- (H)arctér
Erdő Péter a Szent István-bazilika kapujából megáldotta Magyarországot
A koronavírus-járvány miatt a Szent István-bazilikában hívek részvétele nélkül megtartott szentmisén a bíboros arról beszélt: ha egy világjárvány „döbbent is…
- Spiritusz
Erdő Péter: Nagyszerű élmény lesz majd újra találkozni
Erdő Péter felidézte: Jézus az utolsó vacsora végén elénekelte a széderestét lezáró úgynevezett hallél zsoltárokat. A befejező, 118. zsoltár lehetett…
- Családháló
A család a bölcső, a gyermek a jövő
Ebből az alkalomból március 19-én ünnepi szentmisét celebrált a józsefvárosi Szent József-plébániatemplomban Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek. A bíboros…
- (H)arctér
Zéró tolerancia és új gyermekvédelmi programok az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyében
Általános gyermekvédelmi felelősnek nevezte ki Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek Gájer Lászlót, a főegyházmegye Gyermek- és Ifjúságvédelmi Bizottságának egyházi tagját.…
- (H)arctér
„A krisztuskövetők egymás iránti szeretete jel a világ számára”
Erdő Péter arról beszélt: Jézus mindenkit szeretett, az egész világért életét adta, de különös szeretettel gyűjtötte maga köré tanítványait, azokat,…
- Spiritusz
Ökumenikus imahét indul a kereszténység egységéért
A vasárnap induló programsorozat első istentiszteletét Erdő Péter bíboros és Steinbach József, a Magyarországi Református Egyház Dunántúli Egyházkerületének püspöke vezeti. A MEÖT…
- (H)arctér
Beiktatták hivatalába Felföldi Lászlót
Az új püspök a beiktatása alkalmából tartott beszédében köszönetet mondott Udvardy Györgynek a csaknem tíz éven át tartó áldozatos tevékenységéért,…
- (H)arctér
Erdő Péter: A karácsony reményt hordozó, vigasztaló ünnep
Hozzátette: még járvány idején is vigasztaló megtapasztalni, hogy kaptunk képességeket, amelyekkel felvehetjük a harcot az újabb és újabb betegségekkel, természeti…
- Spiritusz
Erdő Péter: az ember élete híd a múlt és a jövő között
A bíboros a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus honlapján szombaton közzétett videóban azt mondta: a világjárvány ideje sokak számára gyászt, csüggedést, elbizonytalanodást…
- Spiritusz
Erdő Péter: mindenszentek ünnepén megélhetjük a gondviselésbe vetett bizalmat
A bíboros kiemelte: mindenszentek ünnepe emlékeztet rá, hogy a halál után nem a megsemmisülés következik, hogy az „örök boldogságba kaptunk…