Erdély
- (H)arctér
Lopakodó „honfoglalás” Székelyföld keleti határán
Az előkészületek részeként 52 betonkeresztet és egy szintén betonból öntött, nagyméretű ortodox keresztet állítottak a temetőben, ahol május 17-én készülnek…
- Egyéb
Házak, kapuk
A szászok zártsága például nemcsak a település szerkezetében mutatkozik meg, mely körkörös védelemre rendezkedett be a (vár)templom körül, hanem az…
- Vélemény
Balogh Levente: Magyarellenesség és közérdek
A román ügyészség szerint bárki nyugodtan gyújtogathat magyar zászlókat, azzal nem érdemes foglalkozni, mivel nem számít közösség elleni izgatásnak. Így…
- Vélemény
Böcskei László: Itt lesz nálunk a világegyház!
Intenzív és nagy kihívásokkal teli időszakként jellemezte a püspökké szentelése óta eltelt tíz esztendőt Böcskei László. A Nagyváradi Római Katolikus…
- Egyéb
Hazám
Amikor kisgyerekként Ditróban éltem, a Gyergyói medencét övező hegyek jelentették világom határát, amely tökéletesen elég volt akkori énemnek. Nem volt…
- Kultúra
Száraz Miklós György: A székelyek olyanok, mint a magyarok, csak még olyanabbak
Nehéz megtalálni a jó kifejezést arra, ami a Erdélyhez, Székelyföldhöz, vagy akár Rozsnyóhoz, Krasznahorkához köti, mert ez a kapocs szorosabb,…
- Vélemény Plusz
Hegyszorosok
Gyerekkoromban sok olyan helyen jártam, amely során szinte rám hajoltak a hegyek s a csobogó víz vezette utamat. Szüleimmel gyakran…
- Egyéb
Patakok, halak
Kisgyerekként síkságot nem, csak hegyet-völgyet tudtam elképzelni, nálunk Ditróban csak az volt. A falunk ugyan a Maros lapályán nyúlt el…
- Kultúra
„Álmodni sose lehet elég nagyot”
Nem is olyan rég még az iskolapadban ültek, ma már azonban Európa egyik legjobb fesztiválját szervezik. Ráadásul nem is a…