Korodi Attila: Egyértelmű magyarellenes provokáció történt

A magyarok megőrizték méltóságukat a botrányos provokáció ellenére is – mondta a Vasarnap.hu-nak Korodi Attila. Az RMDSZ politikusa arról is beszélt, hogy pártja a nemzetközi közvélemény figyelmét az úzvölgyi eseményekre szeretné irányítani. Céljuk, hogy ne lehessen elhallgatni a katonai temetőnél történteket.

Az úzvölgyi eseménysor egyértelmű magyarellenes provokáció volt – mondta a Vasarnap.hu-nak Korodi Attila, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség képviselőházi frakcióvezetője. A politikus hozzátette: „24 órával a botrányos történések után már tisztábban látunk, és a helyzet is egyértelmű”.

Kérdésünkre, hogy mi alapján állapították meg mindezt, az RMDSZ politikusa elmondta, számos videót elemeztek, és sok szemtanút hallgattak meg. Rámutatott, 

a csendőri egységek közül egyedül a hargitai végzett valós munkát, ám ők is szegényesen voltak felszerelve, miközben a többi egység látszatcselekvéseket folytatott.

Voltak olyan csendőri egységek, amelyeket a rendőri sorfal és a temető kapujának áttörése után sem hívtak a helyszínre, bár a rendezvény és a tüntetés biztosítására voltak kivezényelve és a közelben várakoztak. A videókon látszott, hogy jelen volt a temetőnél az a bukaresti csendőrparancsnok is, aki egyértelműen felelőssé tehető azért, hogy tavaly nyáron egy fővárosi tüntetés erőszakba torkollott, és több száz sérültet kellett elszállítani a helyszínről.

Korodi Attila leszögezte: a magyar tüntetők számára, akik élőláncot vontak a temető köré, az volt a legfontosabb, hogy megőrizzék méltóságukat, és ne üljenek fel a provokációnak. 

Elmondta: az RMDSZ célja, hogy felhívja a nemzetközi közvélemény figyelmét a botrányos esetre. A Vasarnap.hu kérdésére válaszolva ismertette, Kelemen Hunor, a párt szövetségi elnöke átiratban tájékoztatta a történtekről a legfontosabb bukaresti nagykövetségeket, beszámoltak az atrocitásról az Európai Parlamentnek, szövetségeseiknek és a nyugati sajtónak is. – Mostanra számos interjúkéréssel fordultak hozzánk – tette hozzá. 

– Célunk az, hogy semmiféle módon ne lehessen elhallgatni azt, ami Úzvölgyben történt – hangsúlyozta Korodi Attila.

Azt, hogy Románia budapesti nagykövete annak ellenére nem volt hajlandó megjelenni pénteken hazánk külügyminisztériumában, hogy Szijjártó Péter külügyminiszter még csütörtök este berendelte, tiszteletlen gesztusnak nevezte az erdélyi politikus. Szerinte szükséges lett volna tisztázni a helyzetet, amelynek kialakulásához a román had- és belügyminisztérium hatalmas hibái vezettek. 

– Az RMDSZ követeli a Hargita megyei prefektus és a román belügyminiszter azonnali távozását –

hangsúlyozta a Vasarnap.hu-nak telefonon nyilatkozva Korodi Attila.

 

Kép forrása: rmdsz.ro