Szerte a Kárpát-medencében május a ballagások, itt Erdélyben „kicsengetések” időszaka. Az utóbbi évtizedekben megtöbbszöröződtek ezek az alkalmak, fiatalkoromban csak a középiskolát és az egyetemet zárta ez a fajta ünnepség. Ma már ballagnak az óvódások, az általános iskolások is, alkalmat teremtve a nagyobb családnak a találkozásra, az együttlétre, de a rongyrázásra, pénzköltésre is: láttam mostanában étteremben társaságot, akik ott ünnepelték a gyerek búcsúzását az óvodától.
Ha visszagondolok negyven évvel ezelőttre, tizenegyedikes voltam, mikor a vásárhelyi Somostetőn a ballagók osztályának feldíszítésére mentünk zöld ágakért és én egy akasztott embert találtam. Ma is emlékszem az órájára, mely még járt, szovjet Pobjeda volt, az olcsóbb fajtából. A saját ballagásom is emlékezetes maradt a Művészeti iskolában, az akkori tizenegyedikesek olyan osztályt díszítettek nekünk, hogy reggelre a securitate lezárta a termet, nem engedtek be minket. Nagy botrány volt, sok tizenegyedikes hetekig járta a titkosszolgálatot, gyomrozták őket, íratták velük a nyilatkozatokat.
A ballagásomon csak édesapámék és keresztapámék voltak ott, az albérleti kicsi szobában elővettük az otthonról, Ditróból hozott, gondosan elkészített ünnepi étkeket és többedszerre is asztalhoz ültünk, mert összesen két székem volt.
A kolozsvári egyetemi ballagásom pedig úgy sikerült, hogy nem tudott eljönni senki a messzi családból. Szalai Miklós tanárom hívott meg ebédre, akinek a fia egyetemi csoporttársam volt. Mindez persze nem azt jelenti, hogy nálunk a búcsú az Alma matertől ne lett volna jeles alkalom, ünnep volt az akkor is, csak a hetvenes-nyolcvanas évek nyomorúsággal terhes világban, amikor az üzletek polcain a mustáron és a halkonzerven kívül nem volt más, a szüleink meg sorban álltak a havi harminc literes benzinadagért, egyszerűen ennyire futotta.
Idén meghívtak egy kicsengetésre, a csíkszeredai Márton Áron Főgimnáziumban végzett egy barátom gyermeke, ott, ahol kishúgom is harminc évvel ezelőtt.
hirdetés
Az ünnepség maga mit sem változott a hosszú évek alatt: beszédek, eredmények felsorolása, jutalmak kiosztása és a hagyományos vonulás, élen a régi csengettyűvel. A ballagás után viszont olyan szép családi buliba csöppentem, amilyet rég nem éltem: a csíkmadarasi Malom panzió régi falai között muzsikáltunk, énekeltünk, táncoltunk virradatig. Az asztalokon hagyományos székely étkek, mi szem-szájnak ingere, a lelkekben ünnep, szeretet és bizakodás a jövőben.
A széteső világ összeállt egy napra, mutatva, így is lehet ünnepelni. Egy ilyen élménnyel a hétköznapok sűrűjében is könnyebb elbotorkálni …
Kelemen László
