emléknap
- Kultúra
Torokfájás, influenza, Szent Balázs majd kikúrálja!
A hagyomány szerint Balázst az örmény, kisázsiai Szebaszté püspökének választotta a térség hívő népe. Egy nap rémült anya sietett hozzá,…
- (H)arctér
A holokauszt emléknapja örök időkre szóló figyelmeztetés
Kovács Tamás hangsúlyozta, a deportáltak átlagemberek voltak, bűnük többnyire csak az volt, hogy zsidónak születtek. A koncentrációs táborok célja nem…
- Kultúra
A pálfordulás napja
Január 25-én ünnepli az egyház a keresztényüldöző Saul megtérését. A tarzuszi ifjú élettörténetét főként az Apostolok Cselekedetéből ismerhetjük meg. Jómódú…
- Kultúra
Lúcia, aki lehet boszorkány vagy a fény szentje is
Mindenekelőtt lássuk, ki volt Szent Lúcia, a nap szentje! Ismereteink szerint Siracusa városában élt, az egyik legelőkelőbb család hajadonaként a…
- Szabadidő
Légtüneménytan – Azok a csodás gyermekek!
A 8 esztendős Anasztazija Tiurina A. Arkhipovszkij Cinderella (Hamupipőke) című balalajka művét adja elő. A 9 éves Taj Farrant…
- Vélemény
A gyermekverésről – a gyermekjogok világnapján
Karinthy Bűn és bűnhődés című írása szellemében megelőlegezte a gyermekek jogainak november 20-i világnapjának üzenetét, ugyanis harminc esztendeje a világ…
- Kultúra
A rózsák királynőjére, Árpád-házi Szent Erzsébetre emlékezünk
Erzsébet 1207-ben látta meg a napvilágot II. András magyar király és merániai Gertrúd leányaként. Már négyéves korában eljegyezték türingiai Lajossal,…
- (H)arctér
Horthy Miklós 100 éve vonult be Budapestre
Horthy Miklós bevonulása Budapestre 1919. november 16-án Forrás: MTVA Sajtóadatbank – Címlapfotó: youtube.com
- Kultúra
A kereszt jelével, pajzs és sisak nélkül – Szent Márton napja van
Szent Márton, Gallia nemzeti szentje nagy szellemi és egyháztörténeti átalakulás idejében született 316-ban (vagy 317-ben) Sabariában. Nem sokkal az után…
- (H)arctér
Egység a megújulásban – a reformáció ünnepe
Jobb, ha mihamarabb félretesszük annak gondolatát, milyen sok embernek nem jelent többet október 31-e az élet és a halál kicsúfolására…